Egység, 1993 (12-15. szám)

1993-09-01 / 14. szám

írott és Szóbeli Tan szerint, és ráveszi egész Izraelt, hogy nyomdokain haladjon, és megvívja Isten háborúit, akkor biztosra vehető, hogy ez a Messiás. Ha pedig si­­kerül felépítenie a Templomot eredeti he­­lyén, és összegyűjtenie a szétszórtakat íz­­raelben, akkor kétségtelenül ő a Messiás.” Nagyon fontos megjegyezni, hogy legalább ennyi szükséges ahhoz, hogy va­­lakit Messiásnak fogadhassunk el. Szá­­mos ember akadt, aki igényt tartott a mes­­siási címre, de a tény, hogy ezeknek a minimális feltételeknek nem feleltek meg, bebizonyította hamis voltukat. A Messiásnak hatalma gyarapodásá­­val hírneve is növekedni fog. A világ el­­kezdi fölismerni mély bölcsességét, és hozzá fordul majd tanácsért. Mint cádik az egész emberiséget arra fogja tanítani, hogy békében éljen, és kövesse az Örök­­kévaló tanításait. Bár a Messiás hatása és tanítása az egész emberiségnek szól, fő feladata az lesz, hogy a zsidókat visszatérítse az Örökkévalóhoz. így mondta a próféta: “Hosszú ideig élnek majd Izrael fiai is király és vezér nélkül... Azután megtér­­nek Izrael fiai, keresni fogják Istenüket, az Örökkévalót és királyukat, Dávidot... az utolsó napokban.” (Hóseás 3:4-5.) Ha­­son lóképpen “Az én szolgám, Dávid lesz a királyuk: egy pásztoruk lesz mindnyá­­juknak. Akkor az én törvényeim szerint élnek, rendelkezéseimet megtartják és tel­­jesítik.” (Ezékiel 37:24.) Amint a társadalom egyre tökélete­­sebbé válik, és a világ egyre istenesebb lesz, az emberek érdeklődése egyre in­­kább a transzcendencia felé fordul. Mint a próféta mondja: “...mert tele lesz a föld az Örökkévaló ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja...” (Ezsaiás 11:9.). Bár az ember a messiási korban is szabad akarattal fog rendelkezni, minden arra fogja ösztökélni, hogy jót tegyen, és az Örökkévaló tanításait kövesse. Olyan lesz, mintha a gonosz hatalma teljesen megszűnnék. S ahogy az ember egyre kö­­zelebb kerül ehhez az emelkedettséghez, egyre méltóbb lesz az isteni gondviselés­­re, amelynek nem szabnak határt a tér­­mészeti törvények. Ami ma látványos csodának számít, akkorra a dolgok tér­­mészetes velejárója lesz. Ez és az ember újonnan támadó képessége, hogy kiaknáz­­za a romlatlan természetet, elvezet az em­­bér végleges rendeltetéséhez, a jövendő világhoz. Aryeh Kaplan (A The Real Messiah? A Jewish Response to Missionaries című könyvből) hogy az amerikai zsidók helyzete is elég kényelmetlenné válik, s ez őket is kíván­­dorlásra készteti, hiszen egyre jobban tönkremennek a nagyvárosok, amelyek­­ben a zsidók többsége él és dolgozik. Ilyen módon különösebb csinnadratta nél­­kül megtörténhet a szétszóratásban élők egybegyűjtése. A zsidó nép mindig mélyen tisztelte azokat, akik szerepet vállaltak a világ ve­­zetésében. Egy ilyen cádikot természe­­tesen még inkább tisztelnének a zsidók. Még a vallásnak is tekintélyt szerezhet. Valószínűleg a zsidóság vezetői is el­­fogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszen­­telést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és törvényhozó tes­­tületét. A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra létrehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítő­­sének elengedhetetlen feltétele, mert le van írva: “Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan tanácsadókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek: Igaz város, hűséges város!” (Ézsaiás 1:26.) A Szánhedrin testületé alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Messiást. Vezetői helyzetében, közvetlen tár­­gyalások útján vagy a nagyhatalmak köz­­reműködésével a cádik talán visszaszerzi a zsidók számára a Templom-hegyet. Mi­­után a Szánhedrin döntései megoldják a halachikus problémákat, lehetővé válik a Bél HáMikdás, a Szent Templom újjá­­építése. Ha mindez megtörténik, akkor valóra vált a Messiásról szóló ígéretek nagy része. így írja Maimonides: “És ha felkél egy király, aki Dávid házából származik, búvárkodik a 7'óraban, és betartja párán­­csolatait, akárcsak Dávid király tette, az maga a Messiás fogja beteljesíteni mind­­ezt, még mielőtt felismernék. Erre a to­­vábbiakban még visszatérünk. A fogadására előkészített világra szü­­letik azután a Messiás. Halandó emberi lény lesz, akinek em­­béri szülők a szokásos módon adnak éle­­tét. A hagyomány szerint Dávid király egyenes ági leszármazottja lesz, s valóban számos zsidó család van, amely ezzel az eredettel büszkélkedhetik. Képzeljünk el egy karizmatikus ve­­zetőt, aki nagyobb, mint bárki az embe­riség eddigi történetében! Képzeljünk el egy politikai géniuszt, aki az összes többit felülmúlja! A ma rendelkezésünkre álló kommunikációs eszközökkel képes eljut­­tatni üzenetét az egész világhoz, és meg­­változtathatja társadalmunk szerkezetét. Most pedig képzeljük el, hogy az il­­lető vallásos zsidó, egy cádik. Valaha igencsak távol állt a cádikok egyénisé­­gétől, hogy részt vegyenek a világ sorsá­­nak irányításában, de egyre elfogadottab­­bá válik, hogy a különböző emberfajták, vallások és népcsoportok képviselői ilyen szerepet vállaljanak. Nemsokára elérkez­­hét az idő, amikor már nem elképzelhe­­tetlen a cádik számára ez a feladat. Az egyik lehetséges forgatókönyv a közel-keleti helyzettel foglalkoznék. Eb­­ben az ügyben minden világhatalom ér­­dekelt. Most képzeljük el, hogy egy zsi­­dó, egy cádik megoldja ezt a fogas kér­­dést Nem lehetetlen, hogy az államférfiúi bölcsesség és politikai zsenialitás ilyes­­fajta megnyilvánulása alkalmassá tenné ezt az embert a világ vezetésére. A nagyha­­talmak hallgatnának az ilyen egyéniségre. Lépjünk tovább! Az Izrael földjén lét­­rehozott béke még több zsidót késztet majd arra, hogy az országba települjön. A nagy orosz álijá után nincs kizárva. “Meghozom őket észak földjéről, összegyűjtöm a föld pereméről...” (Jeremiás 31:7) A velencei hággádá (1629) egyik fametszete.

Next

/
Thumbnails
Contents