Egység, 1993 (12-15. szám)

1993-09-01 / 14. szám

A chaszidizmus története Magyarországon 3.

A NAGYKÁLLÓI RABBI ÉS A MEGTÉRT ANTISZEMITA

tüzet rakatott a nagy szobában az előkelő vendégek tiszteletére, s ő maga különféle jó italokkal szolgált föl. Sehogysem tudták megérteni a dolgot. Kezdtek attól is tartani: talán méreg van az italban, s szépszerivel akarja őket láb alól eltenni. A már most kétszeresen megdermedt nánási zsidók elhatározták, hogy mit sem élveznek ott. - Amikor a kocsmáros visszatért a szobába, észrevette, hogy a vendégek még hozzá se nyúltak az italokhoz. Ekkor kérte leányától a kalapját, fejére tett, s zsidók módjára - vizet öntött a kezeire... Majd eképp szólott:

“Kedves zsidó barátaim! Jól látom én azt, hogy féltek nálam valamit enni, vagy inni. Tudjátok meg tehát, hogy én már nem vagyok a régi Pálinkás, hallgassatok meg: Vagy fél évvel ezelőtt betért a korcsmámba egy kéregető zsidó. Megvallom, jól megkínoztam régi szokásom szerint szegényt, meg is vertem, s végre kidobtam. O innen egyenesen Nagykállóba ment a szent paphoz (mielőtt a korcsmáros ezt a két szót kimondta, ismét vizet öntött a kezeire), s elbeszélte neki, amit vele tettem. - Egy héttel rá jött hozzám egy zsidó, akiről csak azután tudtam meg, hogy a kállói zsidó pap volt, s azt kérdezte a háznéptől, hol van az a Pálinkás István. Én a másik szobából kijöttem, s

Sáfárt fújnak egész Elül hónapban Zalman Kleinman rajza

előre megmondotta harmincéves korában, 1781-ben, megválasztották reb Eisik Taubot Nagykállón, s egész Szabolcsban rabbinak. Nemes szép tulajdonságai mellett gyönyörű hangja is volt, érzésteljesen tudott énekelni és - last not least - kitűnő zamatossággal beszélt magyarul; sok költeményt is szerzett magyar nyelven, ezek között híressé vált “Szól a kakas már” című mély érzésű, zsidó nemzeti vonatkozású költeménye, amelyet a rabbiköltő áltál komponált, s általánosan ismert melódiára még ma is országszerte énekelnek nagy áhítattal, s bensőséggel majdnem minden nagyobb szabású zsidó mulatságon.

Negyven esztendeig volt reb Eisik Taub rabbi és “rebbe” Nagykállón. Egész Szabolcs megyében még ma is csodákat mesélnek e szent, istenes emberről. Nemcsak zsidók, de számtalan keresztény is fordult hozzá tanácsért, segítségért bajukban. Jellemző e tekintetben egy eset, amelyet chászid-körökben még ma is mesélnek:

Egyszer történt ugyanis, hogy chanuka szombatjára sok chászid útra kelt Hajdúnánásról Nagykállóba. Nagyon kemény, zimankós téli idő volt, majdnem megfagytak az úton. Amikor Nyíregyházához közeledtek, messziről megpillantottak egy kocsmát, aminek nagyon megörültek, mert ott kissé magukhoz fognak térni jóféle melegített homoki bor mellett, amit magukkal hoztak.

Végre elérték a kocsmát.

Nagy robajjal belépnek a söntésbe, de ki írhatná le elámulásukat, amidőn látták, hogy a kocsmáros, a hírhedt zsidófaló:

Pálinkás 1stván, kiváló előzékenységgél, s tiszteletadással fogadja őket! S hozzá még azonkívül azonnal

A lizsenszki szent rabbi házában nagyban gyarapodott a mi hősünk erényben, s istenfélelem dolgában. A lizsenszki rabbi nagyon kedvelte, s valóban fiának tekintette, amint azt Rabbi Smelke neki már előre megmondotta. A fiatalember alig vette észre, hogy az öt év már letellett, annyira ragaszkodott szeretetben, s tiszteletben a lizsenszki rabbihoz. De egy este rabbi Elimélech megszólította Eisikel Taubot imígy: “Fiam, íme elérkezett ideje annak, hogy visszatérj édesanyádhoz, amint a cáddik rabbi Léb Sáráh’s azt neki megígérte. Térj tehát vissza anyádhoz, vegyél feleséget, hogy öreg jó anyádnak öröme teljék benned. Egyben ezennel felavatlak, s megáldlak azzal, hogy akit Te fogsz megáldani, az áldott legyen!” S fejére tette mindkét kezét, s hosszan megáldotta, s ezzel végezte ünnepélyes szavait:

“Nézd, kedves fiam, csak amikor már betöltötted a 30. életévedet, akkor vállalj rabbiságot. Különben iparkodjál elsajátítani, s gyakorolni az “áhávát-jiszráél” (Izrael szeretetének) nagy erényét... Sok viszontagság fog ugyan fejed fölött elviharzani, de végre is nap gyanánt fog igazságod kiderülni: - eredj, s lény boldog!”

Mélyen megrendülve, érzékenyen elbúcsúzott második mesterétől is, s immár mint felavatott rabbi és cáddik vette útját - hazafelé édesanyjához... Nem is kételkedett abban, hogy anyja még életben van, hiszen a nagy cáddik, rabbi Léb Sáráh’s biztosította volt őt, hogy mint “nagy világosság”-ot fogja a fiát viszontlátni! Két hónapig tartott az utazás Nagykállóig, s ott megérkezve, első kérdése természetesen anyja lakása után volt. A viszontlátás fölötti öröm viharos kitörésének csillapulta után apróra elbeszélte örömében folyton sírdogáló anyjának kalandos élményeit, s lassan-lassan összegyűltek a szomszédok arra a hírre, hogy az özvegy Reisel fia mint valóságos rabbi tért haza. Nagy volt a csodálkozás mindeneknél, mindenki kezdett titokban reménykedni: hátha jön ismét valamelyik idegen cáddik “nagy lelkeket” fölkutatni ezen a vidéken?... De sajna, rabbi Léb Sáráh’s csak egyszer járt Nagykállón, s rabbi Eisik Taub is csak egy született - Szabolcs földjén...

Amint a lizsenszki rabbi Elimélech