Egység, 1992 (8-11. szám)
1992-04-01 / 9. szám
A VILÁG I II A A lubavicsi rebbe 90. születésnapja tiszteletére e számunk mellékleteként tanulmánynak is beillő, 5722. - 1962. - tévét 18־án írt leveléből adunk közre, amelyben a Tóra és a tudomány megállapításai közötti ellentmondásokkal kapcsolatban foglal állást, különös tekintettel a világ korára, a teremtéstörténet zsidó verziójára a Biblia és a zsidó bölcsek interpretációjában - szemben a tudományos elmélettel.- őket, nem feltétlenül felelnek meg az azonosság elvének, vagyis hogy azonos körülmények között azonos események azonos következményekkel járnak. Ha nem győződhetünk meg arról, hogy az egyik változat legalább mennyiségileg közeli rokonságban áll־e a másikkal; ha nem bizonyosodhatunk meg afelől, hogy a változatok minőségileg hasonlítanak-e egymáshoz, továbbá ha nem tudjuk ellenőrizni, hogy más tényezők nem játszanak-e szerepet a körülmények alakitásában - akkor eredményünk, illetve következtetésünk teljességgel értéktelen lesz! További példaként utalok arra, amit, azt hiszem, már említettem annak idején. Egy kémiai folyamatban, legyen szó akár hasadási, akár fúziós reakcióról, bármilyen kis mennyiségű katalizátor megváltoztathatja az egész folyamat sebességét és lefolyását, vagy új folyamatot indíthat el. Még nem végeztünk a nehézségekkel, amelyek a világ keletkezésének úgynevezett tudományos elméleteiben rejlenek. Gondoljunk arra, hogy a tudomány egész struktúrája az atomokban jelen pillanatban lejátszódó reakciók és folyamatok vizsgálatán alapul, azon, ahogyan ma működnek a természetben. A tudósok együtt létező atomok milliárdjainak tömegében gondolkodnak, amelyeket más, hasonló méretű konglomerátumokhoz viszonyítanak. Nagyon keveset tudnak az atomok ősállapotáról; arról, vajon hogyan hat egymásra két teljesen különálló atom; még kevesebbet arról, hogy egyetlen atom részecskéi hogyan lépnek kölcsönhatásba egymással vagy más távolodással egyenes arányban növekszik, így ha .az ismert tartomány 0 °C és 100 °C között van, következtetésünk helyességének valószínűsége 1001 °C-on kisebb, mint 100 °C-on. Jegyezzük meg mindjárt, hogy a világ eredetére és korára vonatkozó spekulációk a második, gyengébb módszerrel történnek, vagyis extrapolációval. A módszer gyengesége még nyilvánvalóbbá válik, ha abból indulunk ki, hogy egy általánosítás, amellyel ismert okozatról ismeretlen okra következtetünk, sokkal spekulatívabb, mint az okról az okozatra történő következtetés. Nagyon egyszerűen bemutatható, hogy az okozatról az okra történő következtetés spekulatívabb, mint az okból az okozat kikövetkeztetése: A négy két egyforma kettesre osztható. Itt az ok az osztandó és az osztó, az okozat pedig a hányados. Az ok ismerete egyetlen lehetséges eredményhez vezethet: a hányadoshoz (a 2-es számhoz). Viszont ha csak a végeredményt, esetünkben a 2-es számot ismerjük, többféle következtetési lehetőséggel rendelkezünk, amelyekhez különféle módokon juthatunk el: a. 1 + 1 = 2; b. 4 - 2 = 2; c. 1 x 2 = 2; d. 4 : 2 = 2. Ha egyéb számokát is figyelembe veszünk, a lehetőségek száma, amelyekkel ugyanerre az eredményre juthatunk, végtelen (miután 5 - 3 szintén egyenlő 2-vel, 6 : 3 eredménye is 2, és így tovább, ad infinitum). Ehhez járul még egy nehézség, amely minden induktív módszerre érvényes. Az ismert adatokra alapozott következtetések, amikor alkalmazni próbáljuk - például ismeretlen területekre terjesztjük ki A “probléma” alapvetően a tudományos módszernek, illetve magának a tudománynak a téves felfogásából ered. Különbséget kell tennünk az empirikus vagy kísérleti tudomány és a spekulatív “tudomány” között. Az előbbi a megfigyeit jelenségek leírásával és osztályozásával foglalkozik, míg az utóbbi az ismeretlen jelenségekkel, olyanokkal is, amelyeket nem lehet laboratóriumi körülmények között előállítani. A “tudómányos spekuláció” kifejezés összeegyeztethetetlen fogalmakat társít, hiszen a “tudomány” “ismeretet” jelent, a spekuláció pedig a szó semmiféle érteimében nem nevezhető ismeretnek. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy a tudómány az ismert tényekből kikövetkeztetett elméletek fogalmait alkalmazza az ismerétién tartományában. A tudomány az alábbi két fő következtetési módszert használja: a. Az interpoláció módszerét (az extrapoláció ellentétét) akkor használjuk, amikor tudjuk, milyen reakció következik be két különböző feltétel fennállása esetén, s ebből következtetünk arra, hogy a két szélsőség közti bármely helyzetben mi fog történni. b. Az extrapoláció módszerével akkor élünk, amikor az ismert tartományon túli dologra következtetünk, az ismerten belüli változatok alapján. Például: tegyük fel, hogy ismerjük egy bizonyos elem változásait 0 °C és 100 °C között, és ennek alapján kiszámítjuk, hogyan fog viselkedni 101, 200 vagy 2000 °C-on. A két módszer közül nyilvánvalóan a második a kevésbé megbízható. Sőt a bizonytalanság az ismert tartománytól való HÁNY ÉVES A VILÁG?
