Egység, 1992 (8-11. szám)
1992-04-01 / 9. szám
VÉRVÁDAK ÉVADÁN dak Németországban terjedtek el. Itt is keresztrefeszítéssel körítették a rituális gyilkosság vádját, sőt nemegyszer azt is hozzátették, hogy a zsidók különböző nyavalyáik gyógyításához használják a keresztény vért... Az Encyclopaedia Judaica oldalas térképvázlatot közöl a vérvádak világhódításáról. Nemcsak a keresztény Európában dívott a vérvád, hanem Damaszkuszban és Alexandriában, Bejrutban, Jeruzsálemben, Küthaiszban, Rhódosz szigetén is. A spanyol inkvizíció igen aktív volt a vérvádak terén. Torquemada főinkvizítor 1490-ben vádat emelt La Guardia castiliai kisváros zsidó és marannosz lakosai ellen, akiket szörnyű kínzásoknak vetettek alá, majd sokukat máglyára küldték. Magyarország is kivette részét a vérvádakból. Az említett térképen Nagyszombat. Nagyszokol, Tasnád, Ungvár, Kassa, és persze a leghíresebb, Tiszaeszlár is szerepel. A vérvád gondolatát többnyire vándór prédikátorok, jezsuiták és fanatikus keresztények terjesztették és élesztették. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy nem egy pápa - például Ince és Kelemen is - elítélte és abszurdumnak nyilvánítóttá a rituális gyilkosság vádját, mint ahogy akadtak püspökök, akik megvédték az oltalmuk alá helyezkedő zsidókat. Az egyház azonban általában nem állt ki teljes súlyával az üldözöttek mellett, és azzal, hogy egyes eltűnt keresztény gyereket “szentté” avatott, csak olajat öntött mében. Koholmánya úgy szólt, hogy a zsidók minden évben kisorsolják, melyik hitközségük köteles egy keresztény gyereket rituális célból megölni... Az első vérvádat egyhamar követte a többi: az angliai Gloucesterban 1168-ban, a franciaországi Blois-ban 1171-ben, megint csak Angliában, Bury St. Edemundban 1181-ben, a spanyolországi Saragossában 1182-ben, majd ismét Angliában, Winchesterben 1192-ben. Az első vérvádakkal azt próbálták elérni, hogy a zsidók pusztuljanak az illető vidékről: tönkretették megélhetésüket, de puszta életüket ekkor még nem fenyegette veszély. A vérvádak “forgatókönyve” szerint a zsidók többnyire a Passió jeleneteit másolták le: kínzás, tortúra, keresztrefeszítés volt a “rituális célokból meggyilkolt keresztény gyerek” osztályrésze. Az 1255-ben Lincolnban, Angliában eltűnt Hugh gyereket a zsidók, úgymond, az Apióntól származó ötlet szerint előbb tíz napon át fehér kenyéren és tejen hizlalták, utána pedig “Anglia összes zsidaja hivatalos volt a keresztrefeszítésre” (Matthew Paris). Itt már pert is rendeztek, s 18 gyanúsítottat végeztek ki. Nagyszombat, Tasnád, Ungvár... A vérvád a 17. században kapta meg végleges jellegét: ekkor kezdték a zsidókát azzal vádolni, hogy a húsvéti pászkához van szükségük keresztény vérre. Hiába emelték fel tiltakozó szavúkát felvilágosodott, nem zsidó tudósok, teológusok, sőt nem egy pápa is: az atavisztikus babonába csomagolt zsidógyűlölet nem ismert határt. A szinte évről évre ismétlődő, aprólékosan kitervelt vérvádak egyre több zsidó véráldozatot követeltek. Az ártatkanul gyanúsított zsidókat most már perbe fogták, és nemegyszer addig kínozták, míg “be nem vallották” mindazt, amivei vádolták őket. A GPU, a Gestapo, az ávó módszerei még ismeretlenek voltak, így hát a “vallomások” alapján hihető volt, hogy “valami van a dologban”. Gyakran előfordúlt, hogy á mint az első vérvád esetében is á renegát zsidók szolgáltattak hazug bizonyítékokat hittestvéreik ellen. A legkcgyetlencbb vérvá“A vérvád, ha dajka beszéli, akkor mesének nevezzük; a tanulatlan népnél babona ez; tanult ember ha hirdeti, nem egyéb, mint rosszlelku rágalom” (Eötvös Károly) Ilyenkor Peszách táján, a “zsidó húsvét” előtt van a vérvád klasszikus “idénye”. Ilyenkor kezdték suttogni a falvakban és az antiszemitizmustól fertőzött városi lakosság körében: a zsidóknak keresztény vért kell keverniük a pászkába! Keresztény gyerek vére nélkül nincs pászká... Tudálékos tanulmányt lehetne írni a vád eredetéről, gyökereiről, alkotóelemeiről. A pogány korokból eredő babonákat, hiedelmeket és koholmányokat átvette a kereszténység, amely pedig megjelenése első századaiban maga is vérvádak áldozata volt. Alexandriai Apión szolgáltatja az első írásbeli adatot arról, hogy már a szír-görög hódoltság idején is alkalmazták az antiszemitizmusnak ezt a hírhedt fegyverét. Azt írja: jelentették Antiókhosz királynak, hogy a zsidók fogva tartanak egy görögöt a Szentélyben, egy teljes évig hizlalják, majd feláldozzák... (Josephus Flavius Apión ellen. 2:89-102.). A történészek nem tartják kizártnak, hogy ezzel a mesével akarták annak idején igazolni Antiókhosz népirtási törekvéseit, vagyis - mint a későbbi korokban is - politikai célokra használták fel a babonát. A sors iróniája, hogy a 2. században még a keresztényeket illették vérváddal a pogányok. Tertullianus egyházatya panaszolja, hogy a keresztény hívőket csecsemők megölésével és megevésével vádolják (Tertullianus: Apologeticus. 7:1.). Ugyancsak ez az egyházatya tortúrákról panaszkodik, amelyekkel a hamis vádakat “bizonyítani” akarták. Az első, zsidók elleni vérvád Befolyásának növekedésével a kereszténység egyre inkább átvette és alkalmazta az új hitet tagadó, “megátalkodott” zsidók ellen a vérvádat. A középkor első vérvádjáról 1144-ben az angliai Norwichban készült írásbeli dokumentűm. Itt a zsidókat azzal vádolták, hogy megkínoztak, majd megöltek egy William nevű keresztény gyereket. Per nem volt, senkit nem tartóztattak le, de bedobták a köztudatba a szörnyű vádat, mely egyhamar szárba szökkent. Mint később kiderült, a norwichi vérvádat egy hitéhagyott, renegát zsidó, bizonyos Theobald eszelte ki, hogy kitűnjék és érdemeket szerezzen a nem zsidók szeA zsidók vérét veszik a trentói Simonnak. 15. századi német fametszet az 1475-ös olaszországi vérvádról
