Egység, 1991 (3-7. szám)

1991-09-01 / 6. szám

Akik gyanúperrel éltek Sok ezer ember tódult Medzsibozsba, köztük a kor legnagyobb Talmud-tudósai és művelt rab­­bik is. Egyikük, a mezericsi Dov Bér rabbi, ? Bást utóda lett, s a hírneves ljadi Snéur Zálmán­­nak, a chábád alapítójának tanítója. Egyes rabbik, akik nem ismerték a Bást tani­­tásait, óvakodva fogadták azokat, félve, hogy - mint korábban nemegyszer - elterjed egy ״álmes­­siás” mozgalma. Ezek a gyanakvások persze alaptalanok voltak, hiszen a Báál Sém Tov és kö­­vetői nagyon aktívan ellenálltak az ilyen mozgal­­maknak. így aztán életének utolsó éveiben a Báál Sém Tov tanúja volt, ahogyan megindult a harc, amely később két táborra - a mitnágdim (ellen­­zők) és a chászidim (chászidok) táborára - bon­­tóttá a zsidó népet. 230 évvel később.­Ugyanakkor előre láthatta tanításainak majda­­ni győzelmét is, azt, hogy egyszer mindenütt, minden zsidó elfogadja majd őket Úgy gondolta, hogy amikor ez az idő elkövetkezik, akkor lesz minden készen a Messias eljövetelére. Jiszráél Báál Sém Tov rabbi 5520 - 1760 - Sávuotjának első napján, szíván 6-án hunyt el, hatvankét éves korában. Gondolatrendszere, tani­­tása mint zsidó filozófia máig megőrződött a tér­­jedelmes chábád irodalomban, különösen Snéur Zálmán rabbi írásaiban, aki a lubavicsi chábád mozgalom alapítója volt A mitnágdimok és a chászidok közti szakadék nemsokára eltűnt, s már senki sem vádolta a chá­­szidokat Ellenkezőleg, elismerték őket mint a hagyományos zsidóság lelkes képviselőit ötven év múlva már Kelet-Európa zsidó népességének fele a chászid mozgalomhoz tartozott. Ma, 230 évvel a Báál Sém Tov halála után, a chászid mozgalom és színes leágazásai az egyik legerősebb - ha nem a legerősebb - teremtő irányzat a vallásos zsidóságban. ccvscc tassák az embereket és reményt adjanak otf ahol a kétségbeesés volt az úr. Ádám Báál Sém rabbi halála után Jiszráélt választották a nisztárim ve­­zetőjévé. ״Másodrangú” zsidók? A Bást egy időre Brodyban telepedett le, ahol egy ismert tudós, Abraham Gerson Kitover rabbi húgát vette feleségül. Egy fiuk született Cvi rab­­bi, és egy lányuk, Adel. 5484-től - 1724-től - a Bást tíz évig visszavonult életet élt, és kizárólag a Tóra elmélyült tanulmányozásával foglalkozott 5494-ben - 1734-ben -, harminchat éves korában Medzsibozs városába költözött, ahol elkezdte nyilvánosan tanítani a chaszidizmus elveit Tudnunk kell, hogy ekkoriban a zsidóság egyetlen útja a Tóra-tudósoké volt: a tanulatlan, ími-olvasni nem tudók ״másodrangú” zsidóknak számítottak Az imában egyek vagyunk az Örökkévalóval A Báál Sém Tov azt tanította, hogy a zsidó­­ság és a Tóra minden zsidó tulajdona: minden zsidó - társadalmi helyzetétől, hátterétől, vágyó­­nától függetlenül - tökéletesen képes arra, hogy az Örökkévalót szolgálja, és hogy az áhávátJisz­­ráél (Izrael szeretete) azt jelenti, hogy az ember képes feláldozni magát egy másik zsidó javára. Hangsúlyozta, hogy az ima minden zsidó éle­­tében alapvető, és az ima potenciális eredménye végtelen. De az ima nem azt jelenti, hogy valamit kérünk az Örökkévalótól - bár ez is együk célja -, hanem azt, hogy ragaszkodunk hozzá, egynek érezzük magunkat vele. Ez olyan lelkiállapot, amelyben az ember feladja különálló létezésének tudati, és Isten örök lényével azonosul. Ez a helyzet leírhatatlan öröm - szimchá - forrása, s ez az igazi istenszolgálat szükséges velejárója. A parancsolat betartásának öröme, a szimchá sei micvá, valamint a másokkal való kapcsolat érzel­­mi melegsége a chaszidizmus legfőbb jellegze­­tességei lettek. ciza ctociö A BÁÁL SÉM TOV )1760־1698( /5458-5520/ A chaszidizmus alapítója, rabbi Jiszráél Báál Sém Tov a Lengyel-Kárpátok Akop nevű kisvá­­rosában született 5458. (1698.) elül 18-án, Pontosan ötven évvel az ukrajnai, podóliai, volhíniai és lengyelországi zsidókat megtizedelő Hmelnyickij-féle pogromok után született, mely­­ben egész közösségek tűntek el, s a maradék sem látott reményt. Amikor a Báál Sém Tov - akit ne­­ve rövidítésével Bástnek ismerünk - élt, még érezhető volt e csapás hatása, s ő sokat tett azért, hogy feloldja a reménytelenség érzését. Fontos ennek megértése a Báál Sém Tov tani­­tása szempontjából, hiszen gyakran mondják, hogy a chaszidizmus főként az elnyomott, tudat­­lan tömegek vigasza. De bár a Bást és követői energiájuk jelentős részét a szegények megsegí­­tésének szentelték, mégsem lenne helyes, ha ezt tekintenénk a chaszidizmus legfőbb jellegzetes­­ségének, hiszen e mozgalom új fényt és mélysé­­get adott a Tóra és a tudósok előírásai alapján gyakorolt micvék, parancsolatok világának. Az árvából vezető lesz A Báál Sém Tov ötéves korában árván ma­­radt. Apja, egy szentéletű ember, ezt a mondást hagyta rá örökül: ״Fiam, ne félj senkitől, csak az Örökkévalótól! Minden zsidót szeress egész szí­­veddel és egész lelkeddel!” A kis árva a közös­­ségre maradt, és a zsidó ftúk számára akkoriban szokásos nevelést kapta. Szabad idejét szerette szülővárosának gyönyörű természeti környezeté­­ben tölteni, ahol érzékeny lelke értékelni tudta a Teremtés fenségét Tizennégy éves korában a Bást a nisztárim - a ,/ejtettek" - csoportjához csatlakozott, a rofsici Ádám Báál Sém rabbi követőihez, akik felada­­tuknak tartották, hogy városról városra járva biz EGYSÉG időszaki folyóirat Kiadja a Chabad-Lubavits - Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület. ACHDUT periodical - is published by Chabad-Lubavitch Central Organization for Jewish Education in Hungary Budapest, Wesselényi u. 41075 ״ Hungary. Felelős kiadó: RabH Baruch Oberländer. Olvasószerkesztő: Kozma György. A kiadvány szent szövegek részleteit és magyarázatait tartalmazza. Kérjük, ne dobja el!

Next

/
Thumbnails
Contents