Egység, 1991 (3-7. szám)
1991-09-01 / 6. szám
zsí4l• unnc|»ck SORBA ÁLLTAM MÉZESKALÁCSÉRT... Félelmetes Napok a New York־i Lubavicsban van írva, mondván: ״Amit a cádik elhatároz (gozér), azt a Jóisten magára nézve kötelezőnek tartja (m’kájém).״ * Mire a temetőből visszajövünk, már olyan késő van, hogy itt az ideje az unnépét köszöntő esti imának. Ide a nagy ünnepek alkalmával ezrek érkeznek a világ minden tájáról, és olyan szűk a hely, hogy mozdulni sem lehet. Mindenki a rebbét akarja látni, minden szem abban az irányba tekint, ahol a helyét sejtik. Ki ne jönne ide a Félelmetes Napokra? Eljön mindenki, akinek a chábád mozgalomhoz valami köze van. Jönnek a rebbe ״követei״, akik a messzi Ausztráliában, Marokkóban, Dániában, Párizsban, Londonban terjesztik az igét. Ezek azok a zsidók, akik nem sértődnek meg, ha ״misszionáriusnak” nevezik őket. Zsidók között szabad, mondják, sőt nemcsak szabad, hanem kötelesség is. * És jönnek. Ezért van zsúfolva a templom, ezért gyöngyöznek izzadságcseppek a homlokokon a kitűnő léghűtés ellenére, és ezért vész bele a kántor hangja az általános mormolásba. Másnap reggel tízkor kezdődik az ima. Eléggé későn, de a chábád imakönyv rövidített kiadású: sok imarész, főként vers - pijutim - nem szerepel benne. Ima előtt mindenki alámerül a mikvában, ima közben pedig minden szem a rebbén csüng. A fő pont - majd azt mondtam: attrakció -, amikor az izgalom a tetőfokára hág, s amikor egy szem nem marad szárazon, a só/iMúvás. A rebbe maga fújja az első hangokat, de előzőleg hosszú ideig áll az emelvényen, feje a tálitba burkolva s előtte a nagy csomag pidjoncédula. ,Jiddise peklách” - mondja valaki: a zsidó szénvédés, mártíromság és kitartás ״csomagjai”. Vannak, akik még az ima elején jó stratégiai helyeket foglalnak el, ahonnan jól lehet látni a rebbét, amint a sáfárt fújja. Vannak, akik hallani vélik, amit mások nem hallanak, s vannak, akik többet látnak, mint társaik. Ki-ki a maga Fizikai, illetve szellemi látó- és hallókészsége szerint. A rebbe kezében ősrégi sófár, még a dinasztia alapítójától, a Tánjá szerzőjétől maradt a lubavicsi házra. Időről időre szívettépő sóhaj szűrődik ki a túlit alól. S azután - ״Min hámécár káráti já,,: ״Szorultságomban kiáltottam hozzád, ó, Uram!״ Most már egy szem sem marad szárazon, és a női karzat, hagyományaihoz mellékelnek hozzá -, az a kérés van írva, hogy a rebbe legyen oly szíves ״irgalmat ébreszteni” az alulírott és családja iránt. A több ezer cédula összegyűjtése órákig tart. A nagyszámú titkársereg persze tíz perc alatt elvégezné a munkát, de ki bolond apidjon'yát a titkárnak adni, mikor személyesen a rebbe kezébe is adhatja. S akit a rebbe felismer és nevén szólít, az jobban örül, mint ha megnyerte volna a főnyereményt. Ezután az egész társaság kiutazik a temetőbe. Itt van eltemetve az előző lubavicsi rebbe, a mostaninak apósa, s az ő sírjánál olvassa fel a rebbe a kívánságcédulákat. Három óriási csomag van tele a világ minden részéről érkezett cédu- Iákkal. A rebbe órákon keresztül áll a sír előtt, és olvassa a cédulákat, ő csak ״ügyvivőnek” tartja magát, aki a hívők kérő üzeneteit tolmácsolja apósa számára. A hívők, a chászidok szentül hiszik, hogy a rebbének módjában van kéréseikét kedvezően elintézni, miként az meg Pár nappal Ros HáSáná előtt közel hatvanfőnyi chábád chászid csoport utazott az ünnepekre Amerikába, hogy a Félelmetes Napokat a lubavicsi rebbe közvetlen környezetében töltse. E sorok írója az első csoporttal utazott a rebbéhez. * Minden chászid vágyainak netovábbja a rebbe közelében lenni. Mint méhek a virágra, mint a szomjas ember az oázisban lelt kútra, úgy veti rá magát a chászid minden lehetőségre, amely a rebbejéhez vezet. Azelőtt, Oroszországban sokszor gyalogosan vándoroltak a hívők a moholivai kormányzóságban lévő Lubavicsba, jobb esetben szekérsaroglyán. Most, a modem világban, repülőgépen ״lovagol” a chászid. Lehetőleg charteren, mert úgy olcsóbb. * New Yorkban, a rebbe ״udvarában״, a Szlichot napok komoly, majdnem zord hangulata fogadja a vendégeket. A chászidok eleve víg kedélyű emberek, szívesebben örülnek, mint szomorkodnak - de elül hava mégis előkészület a Féldmetes Napokra, s ennek fele sem tréfa. Hiszen Ros HáSáná, a zsidó újév, az ítélet napja. Ekkor dől el, ki él, ki hal, ki tűzben, ki vízben, éhség vagy vadállat által, kinek lesz nyugta, s ki lesz földönfutóvá. Miután azonban a bűnbánat, a tsuvá még mindent jóvátehet, mi sem természetesebb, mint hogy ilyenkor, a Szlichot idején, mindenki igyekszik ״javítani a mérlegén״. Van, aki többet tanul, van, aki hosszabban imádkozik, van, aki több cedákát ad - persze titokban -, s van, aki mindhárom dolgot egyszerre csinálja. Ilyenkor mindenki megköveti felebarátját, aki ellen valamit vétkezett, tudván, hogy Jóm Kippurkot csak az égiek ellen elkövetett bűnök nyernek bocsánatot, az emberektől személyesen kell bocsánatot kérni... * Erev Ros HáSáná. A kora hajnali Szlichot ima után sorban állunk a rebbe ajtaja előtt. Első látásra több százan vagyünk, de a sor kint is kígyózik, lehetünk több ezren is. A rebbe az ajtóban áll, és a kívánságcédulákat, a ״pidjon nefeseket” veszi át. Ezekre a cédulákra, amelyek hasonlítanak más chászidok ״kvitlijére” - csak éppen pénzt nem
