Bognár Krisztina - Kiss József Mihály - Varga Júlia: A Nagyszombati Egyetem fokozatot szerzett hallgatói 1635-1777 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 25. (Budapest, 2002)

V. Bognár Krisztina: A Nagyszombati Egyetem fokozatot szerzett hallgatói III. Károly és Mária Terézia uralkodása idején (1712–1777)

Y. A Nagyszombati Egyetem fokozatott szerzett hallgatói III. Károly és Mária Terézia uralkodása idején (1712 -1777) 1. A jezsuita akadémiától a királyi egyetemig Az alapítást követő háromnegyed évszázad viharai után a 18. század második évtizedétől nyugalmasabb időszak következett az egyetem életében. A gráci jezsuita akadémia mintáját követve a rend vezetői által kinevezett tanárok az új évszázadban is a Ratio Studiorum-ban megállapított tanulmányi rend alapján folytatták oktatói tevékenységüket. A régi keretekhez való ragaszkodás ugyan stabilitást jelentett, de a szükséges reformok végrehajtásának elodázása a század közepétől az állami beavatkozás megjelenéséhez, majd annak kiteljesedéséhez, a királyi fennhatóság alatt álló egyetem megteremtéséhez vezetett. A Rákóczi szabadságharc befejeződése után a lassú, nyugodt fejlődés korszaka következett egészen az 1750-es évek közepéig. Az oktatás folyamatosságát csak egyszer, 1739-ben szakította meg a pestis járvány.152 Az egyetem zavartalan működésének jele volt a hallgatóság létszámának viszonylagos állandósága. Korszakunkban átlagosan 1000 fő volt a beiratkozottak száma, de a kiemelkedő 1744-es évben közel 1500-an tanultak az intézményben.153 Az állandósult magasabb diák létszám, a rendszeres működés szükségessé tette a tanítás tárgyi feltételeinek bővítését. A jezsuita kollégium épületeinek átépítésére már az egyetem felállítása utáni években is szükség volt. A 18. század elején, 1714-ben és 1716-ban újabb bővítésre került sor, amikor előcsarnokkal, toronnyal és díszes nagy teremmel egészült ki a központi épület.154 A következő jelentős építkezésre 1753-1755 között került sor. A két év alatt felépített csillagvizsgálóban 152 Szentpétery Imre: A bölcsészettudományi kar története 1635-1935. Budapest, 1935. 25. p. Továbbiakban: Szentpétery 153 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1635-1985. Szerk.: Sinkovics István, Budapest, 1985. 41. p. Továbbiakban: Sinkovics 154 Pauler Tivadar: A budapesti Magyar Ktr. Tudomány-Egyetem története. Budapest, 1880. 39. p. Továbbiakban: Pauler 73

Next

/
Thumbnails
Contents