Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)
I. A magyarországi román studiumok elindítói
93 idegesség, majd arra a következtetésre jut, hogy elsősorban a szülök idézik elő. Megállapításának alátámasztására néhány példát idéz. “Egyik tanítványom napról-napra hanyagabb lett. Szemei fátyolozottak voltak, tekintete merev. És észrevettem, hogy ez a tanuló képtelen figyelni, képtelen képzeteit kellően csoportosítani.“276 Siegescu faggatására a gyermek elmesélte, hogy apja, aki azelőtt józan, szorgalmas ember volt, ivásnak és egyéb kedvteléseknek adta magát. Ezért anyja nagyon szomorú, állandóan sír s házuk civakodás tanyája. Nem sok idő múlva a gyermeket idegesség miatt ki kellett venni az iskolából. Szól Siegescu a gazdagabb társadalmi osztályok gyermekeinek idegességéről is. E gyermekeket szüleik zseniknek tekintik. Kicsi koruktól kezdve különböző magánórákra járatják őket, amelyek képességeiket túllépik. így nagyon kevés idejük jut az iskolai órákra való felkészülésre. Ha intőt kapnak, azt nem mutatják meg apjuknak, hogy nehogy megverje őket, és anyjuk is fél, hogy esetleg kérdőre vonná őt, hogy keveset foglalkozott a gyermekkel, és túl sok időt töltött a kávéházban zsúrozással. Ezért aláírja ö az apa helyett az intőt. A következő alkalommal a gyermek már anyjának sem szól, hanem aláhamisítja az aláírást. “Gondoljuk meg, hogy mily idegölő félelmen megy keresztül a gyermek mindaddig, amíg az osztályfőnöke az intőt tőle át nem veszi ... Az ilyen gyermeknek előbb-utóbb idegesnek kell lennie. Tudja, hogy vétkezett, fél, hogy rájönnek; és összes képzetei akörül csoportosulnak, miképp tegye lehetetlenné az apjának osztályfőnökével való találkozását.“277. Ha azután az iskolában nem boldogul, rájönnek csalásaira, és kiteszik, a szülők az iskolát hibáztatják, amely oly keveset törődik a gyermekek “lelkivilágával“. A tananyagról szólva, utal Siegescu arra, hogy egyes szülők kifogásolják a középiskolában a költészet és a szónoklattan tanítását és a klasszikusok olvasásának eltörlését javasolják. Rámutat arra, hogy a poétika és a retorika tanításának nem az a célja, hogy a tanulók “költeményeket faragjanak“, hanem az, hogy jobban megismerjék a magyar és a világirodalom költői termékeit, hogy kifejlődjön művészi ízlésük, hogy az irodalmat megismerve, és abból önérzetet merítve, kövessék az ősök nemes példáit: Mit árt a tanulónak ha gyönyörködik 276 277 Uo. 15. Uo. 17.
