Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)
I. A magyarországi román studiumok elindítói
29 strigáturi din Ardeal (Erdélyi népdalok és láncszók) címmel, amelynek anyaga Naszód kornyékéről származik és első ízben használ megkülönböztető jeleket a lágy mássalhangzók megjelölésére. Alexics György egy még jelentősebb gyűjteményt tett közzé, amelyben elődeinél is nagyobb gondot fordít a fonetikus jelölésre. Köllészel-rö\ szóló előadásait Al. Románnak ugyancsak az idealista szellem hatja át, de ebben az esetben maga is megvallja ezt. Ugyanakkor hangsúlyozza a költészet társadalmi és nemzeti küldetését, a következőképpen tárgyalván azt: “A költészet viszonya a többi művészethez, a természethez és a tudományhoz. A költészet állapota, osztályozása és jövője. A realista és az idealista iskola. A vers és a vallás. A hit és a remény. Az ideális és a halhatatlanság utáni vágy.“77 Roman nézete szerint a vers a szép legmagasabb fokú megnyilvánulása, a szív és az egész világegyetem visszatükröződése. Valamennyi művészet felett áll, mivel a legmagasabb, legmagasztosabb gondolatokat, érzéseket és vágyakat adja vissza, melyeket sem a szobrász vésője, sem a festő színei, sem a zenész hangjegyei nem tudnak kifejezni. A vers lehetővé teszi az ideális felébredését az emberben, az ember felemelkedését az ideálisig. A formák és kifejezések megválasztásában mindig szabad a vers, fiatal mint a szerelem. Értékét nemcsak formája, hanem tartalma is befolyásolja. A költő gondolkodó ember kell legyen, mégpedig olyan, aki ismeri “a társadalmi élet mobilitását“, aki felhasználja a tudomány és a haladás eredményeit. A modern vers feleletet ad a boldogságra és a valódi igazságra szomjazó emberiség kiáltására. Halhatatlan, átformálható, de soha sem fog elpusztulni. Azoknak, akik azt tartják, hogy a vers hiábavaló, Roman azt a hasonlatot említi, miszerint az emberek számára a vers elvesztése azt jelentené, mint a madarak eltiltása az énekléstől, a forrásoknak a csobogástól és a szélnek attól, hogy a levelek fülébe suttogjon. Az emberi lélek, a vers könnyű szárnyain röpdösve, érzi, hogy része a világmindenségnek. Ami a költő lelkét illeti, az egy oltár, “ahol az a szent tűz ég, amely felhevíti mások szívét és a lelket a szép, a jó és az igazság szintjére emeli!“ Al. Roman arra törekedett, hogy előadásaiban lépést tartson korának tudományos eredményeivel, hogy azokat állandóan gazdagítsa. Sokat 77 Ncam(u. Gelu: Alexandra Rowan profé sor la Universitäten din Budapesta (1863- 1897). Anuarul Institutului de islorie §i arheologie. Cluj-Napoca. 1976. 344.
