Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)
III. Tamás Lajos, a tudós és tanár
230 (Filológiai Közlöny, 1956. 3. 95-11 1). Ennek középpontjában az a - mind általános, mind nyelvészeti szempontból nagyjelentőségű - vita áll, mely a román nyelv fonémarendszere körül forog. Kiindulópontként a román nyelvészek élgárdájához tartozó három tudós, Emil Petrovici, Alexandru Rosetti és Alexandru Graur álláspontjai szolgálnak. Tamás Lajos Petrovici nézetét és annak ellentmondásait fejti ki részletesebben, aki alapos szlavisztikai ismeretek birtokában a román nyelvjárások kiváló ismerőjeként azt vallotta, hogy mind a román köznyelvben, mind pedig a nyelvjárásokban a mássalhangzók zöngés/zöngétlen korrelációján kívül megvan a kemény/lágy korreláció is, mégpedig nemcsak ott, ahol Rosetti és Graur is elismerik, azaz a szó végben (pl. pom/pom, Írva pom/pomi), hanem szókezdetben és a szó belsejében is (pl. carul/car’ul cáriul’). Egy másik cikkében A román irodalmi nyelv eredetének kérdéséhez (Filológiai Közlöny, 1957. 4. 415-416) fűz értékes adalékokat. Elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit vallanak a román nyelv jövevényszavai az irodalmi nyelv eredetével kapcsolatban. Röviden érinti a román irodalmi nyelv eredete körül kialakult vitát és annak legfontosabb állomásait. E vita lényegében már a polgárosodás korában elkezdődött, I. Heliade és C. Negruzzi nevezetes levelezésével, majd tovább folytatódott és a szembenálló vélemények idővel polarizálódtak. Egyes nézetek szerint a román irodalmi nyelv azonos a már Coresi nyomtatványaiban fellelhető munténiai tájnyelvvel, azaz a többi tájnyelv nem játszott szerepet az irodalmi nyelv kialakulásában. E felfogás sokban megegyezik az irodalmi nyelv fejlődésének olasz, francia vagy akár spanyol útjával, amikor csakugyan egy-egy önálló tájnak irodalmi rangra emelkedett nyelve szorította ki a többit. A munténiai elmélet hívei szívesen hivatkoznak Ion Heliade Radulescura, aki azt tanácsolta a moldvai íróknak, mondjanak le szükebb hazájuk nyelvi sajátságairól, főként pedig Costache Negruzzira, aki 1839-ben kijelentette, hogy a munténiaiak nyelvtanát követve írt, miután kezdetben erősen moldvai csengésű román nyelvet használt. A román helyesejtés kialakításában H. Tiktin ugyancsak a munténiai köznyelvi ejtésnek tulajdonított vezető szerepet, mert nézete szerint az állt legközelebb az irodalmi hagyományhoz, de már ő is felfigyelt arra, hogy bizonyos esetekben a munténiai kiejtés eltér a hagyományostól.
