Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)

I. A magyarországi román studiumok elindítói

19 nélkül, közelebbi célja: a tettek anyanyelven történő írásbeli és szóbeli tudományos visszatükrözése, és végezetül az intellektuális kultúra megteremtése, mely célból könyvtárat fognak létrehozni a fiatalság számára és szépirodalmi Évkönyv-e t szeretnének közzétenni. Következésképpen (az Olvasókör) a nagyváradi román fiatalság szépirodalmi tudományos egyesülete“ volt44 Ugyancsak az alapszabályban szerepelt az is, hogy “az Olvasókör minden tanév kezdetén a Foaia-ban meg fogja jelölni annak a szépirodalmi műnek a címét, amelyet meg akar jelentetni, abból a célból, hogy más vidékek lakói is tájékozódhassanak róla“. Az Évkönyv és minden egyéb szépirodalmi mű a Nagyváradi román ifjúság teljes szépirodalmi tudományos gyűjteménye cím alatt fog napvilágot látni45. Az alapszabály egyes pontjait meg is valósították. Könyvtárat létesítettek, amely az Olvasókör vezetőségének határozata alapján “mindig“, “minden akadályt mellőzve“ nyitva állt “bárki számára“46. Otthoni használatra is kölcsönöztek könyveket, ami lehetővé tette a könyvtár gazdag anyagának áttekintését és a meglevő könyvanyag folyamatosan bővült. Ez volt Nagyvárad első nyilvános román könyvtára és egyben az egyik legrégibb is a Monarchiában47 Megválthatjuk, hogy mindazon erőfeszítések által, amelyeket e könyvtár létrehozása és bővítése érdekében a váradi Olvasókör tett, a kulturális lehetőségek megteremtésére alkalmas képességéről adott tanúbizonyságot . A könyvtár “alapkövé“-t a Gazeta Transilvaniei két előfizetett száma (1852. augusztus 4.) jelentette. Román nyelvű folyóiratok egész évjáratait és különálló példányokat adott a könyvtár részére többek között loan Alexi, Petru Páscutiu, A1 Roman, Iosif Vulcan és néhányan e lapok szerkesztői közül, 17 féle folyóirat szerepelt az Olvasókör könyvtárában: Foaie pentru minte, inimá st Hteraturá, 1838, Gazeta Transilvaniei, 1852-1853, és valószínű más évekből, Telegraful román 1853, Concordia, 1861-1867, Família, 1865-1867 és a következő évek számai, Umoristul, 1865-1866, Foaia Societátii pentru I Herat ura ,yi cult ura romána in Bucovina, 1865; 1867, Albina, 1867 és 1874, Gura satuim, 44 Foaie pentru minte, inimá sí literaturá. 10. 11 martié 1853. 45 Uo. 46 Uo. 73-75. 47 Faur. Viorel: Societatea de lectitrő din Oradea 1852-1875. Oradea. 1978. 192.

Next

/
Thumbnails
Contents