Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)
II. A Román Tanszék bekapcsolódása a nemzetközi filológia vérkeringésébe
205 Iorgu Iordan (1956), I. Pervain (1958), Al. Piru (1961) és az 1964-ben megjelent Román Irodalomtörténetnek a nyelvtannal kapcsolatban tett filológiai megállapításait. Külön fejezetet szentel az Eustatievici grammatika előtti nyelvtanoknak és nyelvtanirodalmi kísérleteknek. 1757-ig a román nyelvtanirodalomban három típust különböztet meg kutatásai alapján: 1. Azok, amelyek Meletyij Szmotrickij (1619) ószláv nyelvtanát tekintik mintaképnek. Ilyen a Bukarest melletti snagovi nyomdában megjelenő Antim Ivireanul grammatikája 1697-ben, melynek szemlélete, felosztása, szerkezete és formája közel félszáz esztendeig néhány szerény, de említésre méltó próbálkozás számára követendő norma lesz. 2. A második típushoz olyanok tartoznak, amelyek román nyelven vagy román nyelven is magyarázzák Szmotrickij vagy Antim nyelvtanát. Ilyen a Román Akadémia kézirattárában található 3473 jelzetű manuscriptum. 3. A harmadik típushoz tartoznak a kétnyelvű grammatikák, amelyek kísérletet tesznek arra, hogy kategorizálják a román nyelvet. Ilyen a Román Akadémia könyvtárában a 312 jelzetű manuscriptum. A második és a harmadik típus között nincs nagy különbség. Dimitrie Eustatievici cirill betűs, kéziratban maradt, román nyelven írott több mint két és félszáz oldalas román nyelvtana az első vulgaris (nemzeti) román grammatika, amely első ízben bizonyítja be a román nyelv szabályozhatóságát, rendszerbe foglalja, teoretizálja és kategorizálja a nyelvet. Nagy Béla részletesen bemutatja, interpretálja, elemzi és értékeli a nyelvtant. Helyesbíti Bianu megállapítását, aki úgy vélte, hogy a grammatikát egyedül Eustatievici írta. Jelzi és a mellékletben kimutatja a más kéztől származó beírásokat. Foglalkozik a nyelvtan terminológiai hatásával, a svájci Fr. J. Sulzer és Eustatievici kapcsolatával és a nyelvtan “útjával“. Betű- és “hangtanában“ - ortográfiájában - Eustatievici első ízben ad képet a román mássalhangzóváltozásokról (k-c, g-g, d-z, t-t, s-§-§t stb.). A kiejtés ingadozásaira felfigyelve kísérletet tesz arra, hogy szabályokba foglalja a román cirill betűk használatát. Elsőként vázolja fel a román alaktan 8 kategóriáját, körülírásos, nehézkes és még nehezebben értelmezhető terminológiáiban a román nyelvtanirodalom ún. “munténiai hagyományait“ követve. Noha alaktanában nem tud még szabadulni a latin casus-rendszer és a latin igetan hatásától, a genust illetően pedig a
