Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)
I. A magyarországi román studiumok elindítói
104 különösen akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy annál fogva, hogy a felekezeti tanító nem helyezhető át egyik állomásról a másikra, ezáltal stabilitást nyer és a családalapításban is előnyben részesül az állami tanítóval szemben. Siegescu szólt az un. kincstári tanítókról is, akik jogviszonyuknál fogva tulajdonképpen felekezeti tanítók voltak. Befejezésül javasolta az új törvényjavaslat elfogadását, amelyben “legelőször ölt testet az a magasztos gondolat, hogy az országban bármilyen jellegű iskolában történjék is a tanítás, az iskolákban csak egy érzelem lehet és ez a hazaszeretet érzelme, és azoknak, kik ebben a szolgálatban vannak, nemcsak megbecsülés jár, hanem kötelessége az államnak anyagi megjutalmazásukról is gondoskodni“290. Ebben a törvényjavaslatban jelent meg először az a gondolat, hogy tanító és tanító közt különbség csak annyiban tehető, hogy melyik szorgalmas, hivatásszetető és érdemei nagyobbak. Az 1913. március 4-i ülésen folytatódott a vita az állami elemi népiskolai tanítók illetményeinek rendezéséről Siegescu válaszolt egyes képviselőtársai észrevételére. Így Evetovics Jánoséra, aki azt sérelmezte, hogy a felekezeti tanítók lakáspénze teljesen különbözik az állami tanítók lakáspénzétől. Siegescu véleménye szerint a hitfelekezetnek kell tanítójának olyan lakbért adni, amilyent az állam ad saját tanítójának. Vasile Damian képviselő a minősítés ellen szólt, és az automatikus előléptetést javasolta. Siegescu ismét kifejtette, hogy “minősítés nélkül gyarló és szorgalmas tanító közt nem volna különbség“291. Zalán Gyula képviselő azon állítását, hogy Magyarországon a tanítók képzésében nincs elég gyakorlati irány, Siegescu, a tanítóképző intézetek egyik felügyelőjeként, elvetette Kijelentette, hogy oly gyakorlati tanítóképzés mint Magyarországon, Európa egyetlen államában sincs. (E tekintetben talán túlzott.) Az 1913. május 6-i országos ülésen $t. Pop Ciciu román képviselő, a Nemzetiségi Párt tagia azzal vádolta Siegescut, hogy azok a román képviselők (köztük Siegescu is!), akik a Nemzeti Munkapártban vannak, nem azért vesznek részt az országgyűlés ülésein, hogy a románok panaszait előhozzák, hanem puszta önérdekből. Siegescu szembeszállt e váddal: “Azért vagyunk itt, igenis, hogy népünk fájdalmait feltárjuk! 290 Uo. 90. 291 Uo. 109.
