Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)
I. A magyarországi román studiumok elindítói
103 Az országgyűlés 1913. március 3-i ülésén az állami elemi népiskolai tanítók illetményeinek rendezéséről szólt Iosif Siegescu és megállapította, hogy a hatályban lévő törvény értelmében a tanítók sem az alkalmazási idő, sem a díjazás tekintetében nincsenek hátrányos helyzetben sem a magán- vagy közigazgatási alkalmazottakkal, sem a külföldi tanítókkal szemben, sőt ezekhez képest előnyöket élveznek. Arra a panaszra vonatkozólag, hogy a tanítónők fizetés tekintetében hátrányban vannak a férfitanítókkal szemben, Siegescu azzal reagált, hogy ez így van egész Európában, többek között Ausztriában és Finnországban. Utalt a pénzügyi bizottság azon javaslatára, amely előírta mind az állami, mind a felekezeti iskolákban, hogy a fizetés tekintetében a tanítónők teljesen egyformák legyenek a férfitanítókkal. Különbség csak annyiban maradt, hogy a kezdő javadalmazásból a harmadik fizetési fokozatba a férfitanító 2 év múlva, a tanítónő pedig 4 év múlva lépett elő. Iosif Siegescu kitért a törvényjavaslatnak azon szakaszaira is, amelyeket a legsúlyosabb támadások érték és amelyek a tanítóknak egyik fizetési osztályból a másikba való előléptetését a közvetlen hivatali felettesek minősítésétől tették függővé. Helyesnek tartotta ezt az eljárást, amelyet a gyakorlat és a tények is igazoltak, és elvetette az automatikus előléptetés módszerét, amelyet a tanúgy érdekében sem lehetne elfogadni. Szólt a minősítés előnyeiről azok számára, akik hivatásukat szeretettel és odaadással végzik, és akik számára ez egyben jutalmazást jelent; és hátrányairól azok számára, akik “kötelességüknek nem valami szilárd erkölcsi felfogással tesznek eleget“"89 Az automatikus előléptetés, Siegescu szerint, egyenlő elbírálásban részesítené a hanyagságot és a léhaságot a buzgalommal és a lelkes odaadással, a gyengébb tanítókból kiölne minden igyekezetét, a jobb tanítókban pedig tönkretenné a hivatásuk iránti lelkesedést és odaadást. A továbbiakban a felekezeti tanítók azon panaszára utalt, hogy ők az állami tanítókkal szemben inferiontásban vannak. Siegescu ezt megcáfolta Azzal érvel, hogy a felekezeti tanítók egyforma fizetést kapnak az állami tanítókkal. A felekezeti tanítókat az állam nem helyezheti át tetszés szerint, mint az állami tanítókat. Az állami tanító nehezen jut kántori mellékfoglalkozáshoz, a felekezeti tanító kántor is lévén, fizetéstöbbletet kap. Inferioritásról tehát nem lehet beszélni; 2g9 Országos Képviselőhöz Napló. XVIII kötcl. 1913. 88.
