Mózessy Gergely: Egyetemi lelkészségek Magyarországon a 20. század első felében. A katolikus egyetemi lelkészségek története - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 17. (Budapest, 1997)
József Nádor Gazdasági és Műegyetem
Szerencsés helyzetben vagyunk, ha a lelkészség mindennapjaiba akarunk bepillantani, hiszen nem csak az 1947-es és 1948-as egyetemi lelkészi konferencia szűkszavú beszámolói állnak rendelkezésünkre278, hanem Jávor Egon személyes visz- szaemlékezése is. Ezek alapján elég részletes képet kaphatunk: Az egyetemi hallgatók létszáma 500 körül mozgott, ebből 350-380 volt katolikus. A miséken átlagosan 100-an vettek részt, lelkigyakorlatok alkalmával ez a szám 150-200 főre is felduzzadt. ( A lelkigyakorlatokra igyekezett Jávor Egon népszerű ifjúsági lelkipásztorokat meghívni: Szabó József SJ műegyetemi lelkész és Holenda Barnabás OSB vezette ezeket. Megjegyzendő, hogy a soproni Szent Imre Kollégiumban is évi rendszerességgel volt lelkigyakorlat, és feltételezhető annak nyitott volta. A kollégium a soproni egyetemisták lelki nevelésében éppoly nagy szerepet játszott, mint a lelkészség. ) Kollégáihoz hasonlóan heti egy előadást tarthatott az egyetemen, ezek látogatottsága ( 50-60 fő kezdetben, 40 körüli a nehezebb időkben ) tisztesnek mondható. Az egyetemi professzorok is „értékesnek” ítélték ezeket az alkalmakat a konferenciai beszámolók szerint. A második év „ankétjainak” témáját is ismerjük, ez kellően igazodik a hallgatók igényeihez, érdeklődéséhez: vallás és technika címmel tartotta őket. Akárcsak a többi egyetemi lelkészség életében, Sopronban is nagy szerepet játszott az egyetemi Mária-kongregáció. ( Ennek okairól munkánk utolsó fejezetében szólunk. ) Szembeszökő azonban ennek létszám-apadása: 1947 februárjában 40-50 tagról esik szó, egy évre rá már csak 25-30-ról. Két okot találhatunk erre: az egyik lehetőség az, hogy egy ilyen megfogható szervezet tagságát a kommunista nyomás fokozódásával egyre kevesebben vállalták; a másik lehetőség vallásszociológiai: a számok hűen jelzik az ifjúság vallási életének egyfajta átstrukturálódását. A háború utáni években Magyarországon szinte általános volt a diáknyomor. A lelkész fontos feladatának tartotta, hogy lehetőségeihez mérten segítsen a reábízotta- kon. Az 1947/48-as tanévben megnyitott katolikus egyetemi menza, mely mintegy 70 diákot fogadhatott naponta. Sokak számára azonban ennek reális árai is megfizethetet- lennek bizonyultak. Korábban a lelkész Sopron öt templomában is prédikált a hívők segítségét kérve. Válaszul seregnyi meghívást kapott diákjai számára heti egyszeri meleg étkezésre. Az ebben részesülőket hívta a diáknyelv „napevőknek”. Hasonló módon szerzett pokrócokat, takarókat a „kamarásoknak”. így azokat nevezte az argó, akik az általános szállás- és pénzínség miatt „társbérletbe” tömörülni voltak kénytelenek, amíg azt a házigazdák engedték... Többnyire semmiféle ágyneművel nem rendelkeztek, és hidegebb időben napközben az egyetemi tantermekben vagy könyvtárban húzták meg magukat. A lelkész feladata volt az Actio Catholica közvetítésével érkező nyugati segélycsomagok szétosztása is. Két ízben érkezett ruha- és bakancsküldemény feleslegessé vált katonai készletekből, mígnem a hatalmasságok ezt le nem állították az „imperialista beavatkozást”. 1947 őszén Kelemen Krizosztom főapát felvázolta Jávor Egon előtt annak a lehetőségét, hogy esetleg áthelyezné Pannonhalmára, mivel képességeit a rendi utánpótlás nevelésében kívánta kamatoztatni. A lelkész megemlítette ezt egyetemistáinak, akik levélben fordultak a főapáthoz, kérve, hogy ha lehet, tartsa meg eddigi beosztásában Jávor Egont, hiszen szeretik és ragaszkodnak hozzá. Mást talán már be sem tudnának fogadni. Mivel ebben az időben már bárféle személycsere azzal a veszéllyel járt, hogy felhívja a figyelmet az egyetemi lelkészi tisztségre, és így esetlegesen - ha csak 278 SzfvPL 7495. lt. sz. 383/1947 Shvoy Lajos feljegyzései a konferenciáról ill. EPL 2792/1948 67
