Mózessy Gergely: Egyetemi lelkészségek Magyarországon a 20. század első felében. A katolikus egyetemi lelkészségek története - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 17. (Budapest, 1997)

József Nádor Gazdasági és Műegyetem

A differenciálódás és megszüntetés kora ( 1945 - 49 ) Ezért 1945. október 8-án felmentette Könözsy Lajost, s helyébe a Műegyetem mérnökképző karain ( gépész-, vegyész-, építő- és általános mérnöki kar ) Szabó József jezsuitát, közgazdasági karán Kiss László hittanárt bízta meg a hallgatók pasztorációjával. A két kar lelkigondozásának különválasztását nemcsak a egyetemis­ták nagy száma indokolta, hanem a diákok teljesen eltérő érdeklődési köre is. Már Szappanyos Béla is úgy jellemezte a közgazdászhallgatókat, hogy „az egy egész más világ.”236 Az egyetem addig elhanyagolt soproni karára pedig hamarosan ( 1945. októ­ber 29. ) a győri egyházmegyei főhatóság nevezte ki Jávor Egon bencést. A minisztéri­um a változásról november 7-én értesítette az egyetemet.237 Közgazdasági Kar Kiss László munkájának sajnos nem maradt fenn dokumentuma a Közgazda­ságtudományi Egyetem Levéltárában. Az sem kideríthető, hogy meddig végezhette munkáját. Működéséről forrás csak az a tömör beszámoló, melyet 1946 októberében készített.238 Közel 2500 hallgató ellátása tartozott feladatkörébe az egyetemen, s a 450 fős Állami Kollégium bentlakó lelkésze is volt egyben. A nagy létszám miatt évfolyamom­ként tartotta dogmatikai tárgyú, heti egyórás előadásait. Hetente két órát biztosított lelkipásztori fogadó időként a hallgatók számára. 30 - 30 fős fiú és lány Mária- kongregációkat szervezett, hogy a katolikus hallgatók egymással is szorosabb kapcso­latba kerülhessenek ezek ülésein. A kollégium is rótt rá feladatot bőven: rendszeresen tartott előadásokat ott is, misézett hetente, látogatta a szobákat. Időigényes elfoglaltság volt a KESZI ( Katolikus Egyetemi Szociális Iroda) irányítása is. Kiss Lászlót 1947-ben Eglis István váltotta fel tisztjében. Kiss László nehéz feladatot kapott: a Népi Kollégiumokban kellett volna a katolikus szellem fenntartására törekednie. Nem kísérte siker ez irányú működését.239 Eglis Istvánnak még működési idejét sem tudjuk pontosan meghatározni a források hiányos volta miatt. 1947 októberében már ő vett részt a fővárosi egyetemi lelkészek értekezletén a Közgazdaságtudományi Kar lelkészeként, és az 1948 február­jában tartott lelkészi konferencián is jelen volt.240 236 Szappanyos Béla szíves szóbeli közlése alapján. 237 MÓL XÍX - I - 1 - h - 1945 - 72362, 72363, 72364 és MEL 4b 6. kötet 1945. XIL, a Rektori tanács 5. ülése és 4c 379/1947 alatt 2173/1945 238 EPL 6164/1946 239 EPL 2792/1948 és ue. szám alatt 4573/1947 is 240 nőtt. 60

Next

/
Thumbnails
Contents