Tanulmányok a magyar felsőoktatás XIX-XX. századi történetéből - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 14. (Budapest, 1991)
Kiss Márton: Műegyetem alapítási kísérlet Győrött az 1960-as években
187 kiindulási adata. Janka január 10-én szóban, majd 14-én telefonon közölte Gádorossal és Hofer Miklós műteremvezetővel, hogy az ÉKME erre nem tart igényt, mert maga akarja a GYME szerveze86 87 ti sémáját elkészíteni. Ezt a B0 január 27-ére kialakította, s már január 29-én tájékoztatásul a KÖZTI-nek megküldte, azzal, hogy az abban foglalt szervezeti módosításokat már a tanulmány 88 készítése során a lehetőséghez mérten vegye figyelembe. Az ÉKME Rektori Tanácsa és párt VB-a február 14-én tárgyalta meg a szervezeti sémát, s kisebb módosításokkal a tervezési ta89 nulmány alapjául elfogadta. Az egyik ilyen változtatás a laborok szervezeti szempontból szaklaborokra történő felosztása volt. A másik eltérés, hogy az azonos profilú tanszékeket ösz- szefoglaló szerv elnevezése a tervezetben szereplő osztály helyett intézet lesz. A harmadik pedig, hogy a nappali oktatási osztály az oktatási rektorhelyettes, az esti-levelező oktatás, valamint a vidéki konzultációs központok osztálya az esti-leve90 lező rektorhelyettes alá tartozik. A tervezési program-tanulmány határidőre elkészült tehát, de a Körülötte zajló viták ezzel nem zárultak le. A beruházó a tervdokumentáció áprilisi felülvizsgálata során azt hiányosnak találta, s 148.000 Ft-os ellenszámlát, s a hiányos teljesítés 91 miatt kötbérigényt nyújtott be a tervezőnek. Ezt a KÖZTI április 23-án kelt levelében elutasította, s tervismertető magya- 92 rázatot adott. Ennek alapján az április 28-i egyeztető tárgyaláson a szolgáltatott tanulmányt a beruházó a tervezési program alapjául elfogadta, s a benyújtott ellenszámlából Bl.OOOFt- ot elengedett. A tanulmányból hiányzó tételekre nézve a számla85