Tanulmányok a magyar felsőoktatás XIX-XX. századi történetéből - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 14. (Budapest, 1991)

Kiss Márton: Műegyetem alapítási kísérlet Győrött az 1960-as években

105 végett az ÉM Tervezési Főosztályához fordult. Ennek döntése értelmében 1964. január 10-án a talajvizsgálattal és a geodézi­ai felméréssel a KÖZTI-nek a GYTV helyett a FTV-ot kellett meg­70 bíznia, aki a GYTV-nak subaltervezési megbízást adott. A felmérendő terület nagyságaként az első szerződésben 110 71 ha szerepelt. Az egyetem építéséhez szükséges 00 ha.-nyi terü­let leggazdaságosabb kijelölése érdekében ezt egy december 17-i 72 megbeszélésen 175 ha-ra növelték. Ez, illetve a már említett altervezői változás február elején egy új szerződés megkötését 73 tette szükségessé. A GYTV 1964. február 29-én leszállította területismertető 74 talajmechanikai szakvéleményét. A megszabott 175 ha-nál - mű­szaki okok miatt - nagyobb területet mértek fel, melynek szükségességét a KÖZTI és a 00 is elismerte azzal, hogy utóbbit 75 ennek költségei nem terhelhetik. Ezeket a beruházó javaslatára 76 Győr Város Tanácsa vállalta magára. Nem tudta azonban az álta­lános elrendezési terv hiányában a GYTV az alapvonal és a tömb- sarokpontok (május 25-1 határidejű) mérési és kitűzési munkáit elvégezni. Erre nézve a GYTV vállalta, hogy az elmaradt munka­részeket egy későbbi megbízás alapján az attól számított 5 hó- 77 napon belül elvégzi. A GYTV által leszállított szakvélemény elegendő támpontot 70 nyújtott a beruházási programot megelőző tanulmányhoz, de a FTV szükségesnek tartotta a terület részletesebb, mélyebb szin­tű talajmechanikai feltárását, talajvízszint észlelő kutak te- 79 lepitésével. Ugyancsak a GYME előtervezési feladatai közé tartozott egy, 69

Next

/
Thumbnails
Contents