Tanulmányok a magyar felsőoktatás XIX-XX. századi történetéből - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 14. (Budapest, 1991)
Kiss Márton: Műegyetem alapítási kísérlet Győrött az 1960-as években
186 a beruházási programot megelőző, program-tanulmány elkészítése. Ezt a beruházás jelentős (kb. 1,4 milliárdos) volumene és a fel80 merült bonyolult műszaki feladatok indokolták. A program-tanulmány elkészítésére Lux a megbízást 1963. november 11-én adta a KÖZTI-nek. Mivel a talajmechanikai szakvélemény az elkészítendő program-tanulmány részét képezte, erre az október 11 — i 81 megbízás kiegészítéseként került sor. A KÖZTI a tanulmányt a szerződésben vállalt határidőre 1964. március 16-ra leszállí- 82 tóttá. Ezt nem befolyásolták a menet közben felmerült kisebb problémák sem. Ezek egyike a tervezés során kialakult díjvita volt. A tervezési program-tanulmányt a KÖZTI 1.245.000,- Ft-ért kívánta elkészíteni, melyet az ÉKME B0 a szerződéshez fűzött 83 vélemény-eltérésében 961.000,- Ft-ra módosított. Megegyezés nem született. A díjvita eldöntésére a tervező és a beruházó az ÉM Árhatóságához fordult, amely január 14-i ülésén hozott döntése alapján a tanulmányterv elkészítéséért egyedi ármegállapí84 tással 1.100.000,- Ft felszámítását engedélyezte. A tervezési- és a beruházási program előkészítéséhez ki kellett dolgozni az új egyetem szervezeti felépítésének a sémáját. Rögzíteni kellett az oktatási-, gazdasági és tudományos munka szervezetének főbb vonásait, mert egyes szervezeti kérdések determinálják az oktatási-, tanszéki-,laboratóriumi és adminisztratív helyiségek funkcionális összefüggéseit, területi elhelyezkedését és nagyságrendjét. Az 1963. december 9-én kötött generáltervezési szerződésében a KÖZTI vállalta a GYME keretében felállítandó karok és szakok szervezetének kidolgozását, mely az összes oktatási célokat szolgáló létesítmények legfontosabb