Hittudományi fakultások és tanintézetek a XX. századi magyar egyetemeken - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 13. (Budapest, 1991)

Prőhle Károly: Az evangélikus teológia és lelkészképzés helye és szerepe a magyar felsőoktatásban

Bl

kellene kitűzni, hogy gimnáziumi tanár és lelkész csak az lehessen, aki legalább egy évig külföldön is tanult.

Fontosnak tartom a harmadik kérdést, a fakultások felekezeti jellegének újraértékelését. Századunk első felében még magától értődő volt a bevett vallásfelekezetek egyenjogúsága és a viszonosság elvének érvényesítése a felsőoktatásban. Azóta azonban nagyot változott az ökomenikus közvélemény, és 1945 óta többször felmerült a közös teológiai akadémia terve. Az utóbbi időben viszont növekedett a felekezeti öntudat, és növekedett a megértés is a felekezetek többfélesége iránt. Világszerte egyre inkább felismerik a felekezeti különbségek ökumenikus értékét és jelentőségét. A különbségek mögött gyakran egymást kiegészítő igazságok vannak, és ilyen értelemben megvan a sajátos funkciójuk a kereszténység egésze számára is. Különösen áll ez a keresztvén- ség fő tipusaira, s ez indokolttá teszi a felekezetileg differenciált teológiai fakultásokat. Ezen a pontos azonban nem lehet megállni. A parttalan pluralizmus nem egyeztethető a keresztyén hittel, de még az emberséggel sem. A hit és a nézetek többfélesége valóság, és hozzátartozik az ember emberségéhez. Ebből azonban nem következik, hogy minden hit és nézet egyformán jó: van tévedés is. A nézetek különbsége éppen arra ösztönöz és kötelez, hogy az emberek dialógusban, együtt keressék a közöset, az igazságot. Mert nem az igazság, hanem a tévedés és a hazugság választ el, a közösen felismert igazság pedig egyesít.

Abban tehát nagyon igazat adok VI. Pál pápának - aki az ökono- nizmusról szóló enciklikájában nyomatékosan figyelmeztette a keresztyénséget -, hogy az egység felé vezető úton nem lehet