Hittudományi fakultások és tanintézetek a XX. századi magyar egyetemeken - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 13. (Budapest, 1991)

Prőhle Károly: Az evangélikus teológia és lelkészképzés helye és szerepe a magyar felsőoktatásban

80

amelyek jól egyeztetik a fakultásokkal kapcsolatos egyházi és állami érdekeket: fenntartja az állam kinevezési, az egyház jelölési és vétó jogát; csak felavatott lelkész nevezhető ki; a tanárok egyházi fegyelem alatt maradnak és a lelkészi képesítés is az egyház hatáskörébe tartozik. A soproni teológiai fakultás felállítására és működésére vonatkozó, az egyház és az állam közötti, 1923. évi egyezmény ugyanezeket az elveket tartalmazza, és a fakultás újrafelállítása esetén érdemes erre is tekintettel lenni.

Figyelmet érdemel a másik kérdés, a lelkésznevelés ügye is. Minél nagyobb hangsúly esik a fakultás tudományos feladatára, annál sürgetőbbé válik a lelkésznevelés megfelelő kiépítése, részben a teológiai tanulmányokkal párhuzamosan, részben azon túl. Azt hiszem, ez a kérdés - minél inkább hangsúlyozzák az egyetemek tudósképző feladatát - némileg hasonló módon jelentkezik a tanárképzéssel kapcsolatban is. Mert kétségtelen az, hogy szükséges a tanárok tudományos oktatása és a lelkészek magasszintű teológiai képzése, de a tudománynál többre is szükség van, a tanárképzésben ugyanúgy, mint a lelkésznevelésben. Mivel azonban a lelkésznevelés kifejezetten egyházi feladat, itt csak egyetlen szempontot emelek ki a múlt tapasztalatából, ami talán a tanárképzés számára is mond valamit. Amíg nem épült ki teljesen a hazai tanár- és lelkészképzés, csak egy évi külföldi tanulmány után lehetett Jelkészi képesítést szerezni, és a lelkészek gyakran tanárként kezdték szolgálatukat. így gimnáziumi tanáraink és lelkészeink majdnem kivétel nélkül külföldet járt emberek voltak. Erre ma nagyobb szükség van, mint valaha. Célul