Hittudományi fakultások és tanintézetek a XX. századi magyar egyetemeken - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 13. (Budapest, 1991)
Prőhle Károly: Az evangélikus teológia és lelkészképzés helye és szerepe a magyar felsőoktatásban
76 Tanulságos lehet számunkra elvi szempontból, hogy a fakultás terve és a mellette való érvelés nem talált általános elfogadásra, hanem élénk, sőt szenvedélyes vitát váltott ki. Jellemző, hogy az első érvet, az evangélikus fakultásra bejelentett igény jogosságát senki sem vonta kétségbe. Az 1848. évi XX. törvénycikk sérthetetlennek számított, ha nem is valósult meg soha. Viszont erős tábor volt az, amely megkérdőjelezte a második érvet, és a tudományos igénnyel szemben inkább a hitben nevelést és a gyakorlati képzést helyezte homloktérbe, hogy a lelkészek missziói lendülettel és lelkipásztori szakértelemmel végezzék szolgálatukat. Ezt pedig az egyetemmel kapcsolatban nem látták biztosítottnak. Ez a felfogás, mint bírálat végigkíséri a teológiai fakultás munkáját. 1923-tól 1950-ig állandóan foglalkoztatta az egyházat az a kérdés, hogy az egyetemi oktatás mellett hogyan lehet a lelkészképzés, illetőleg a lelkésznevelés feladatát megoldani. A harmadik követelmény pedig: a teológia szoros kapcsolata az egyetemmel nem valósult meg akkor sem, amikor a pozsonyi egyetem pécsi utódjához csatlakozott evangélikus fakultás - az akkori felekezetközi viszonyok között, nem utolsó sorban a pécsi érzékenység miatt - Sopronban kapott helyet. A teológiai fakultások megszüntetése, illetőleg leválasztása az egyetemekről 1950-ben új oldalról elevenítette fel a teológia és a tudomány viszonyának kérdését. A teológia tudományossága tabu-kérdéssé vált azzal, hogy tudomány csak a marxizmus alapján lehetséges, - olyannyira, hogy amikor 1964-ben arról folyt tárgyalás, hogy a teológiai akadémiák doktoroltatási
