Hittudományi fakultások és tanintézetek a XX. századi magyar egyetemeken - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 13. (Budapest, 1991)

Török József: A római katolikus Hittudományi Kar a budapesti egyetemen 1913–1950 között

45

Itt és most csak három személyt szeretnék kiemelni. Schütz Antal piarista szerzetes 1916-tól a dogmatikát tanította, és sz Egyház álláspontját - amint írta - a nagybetűs Ma számára közvetítette. Elegendő a "Mai világ képe” kiadvány "Szellemi élet" címet viselő első kötetében újraolvasni a vallásról írt tanulmányát, s mellette Halassy-Nagy József eszmélkedését a kultúráról, vagy Lyka Károly írását a művészetről, s azonnal szembetűnik, hogy Schütz Antal, miközben "Geum docuit", nem elégedett meg a tananyag egyszerű átadásával, hanem munkássága olyan szintézist teremtett, amely kortársait is szintézisben tanította gondolkodni .

Aisleitner József egy negyedszázadon át, 1925-től 1950-ig a Keleti nyelvek tanszékének professzora volt. Tevékenységének hazánkban egyedülálló és nemzetközi jelentőségére mi sem ékesebb bizonyíték, mint az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia még legkritikusabb korszakában, az ötvenes években is hajlandó volt közölni a nyugalomba kényszerített professzor tanulmányait, igaz, csak idegen nyelven. Életműve a Hittudományi Karon végzett munka szerves része volt.

A harmadik felidézendő hittudós Horváth Sándor domonkosrendi szerzetes a római Angelicumon, majd a fribourgi egyetemen volt tanár és hazatérte után 1942-től 1949-ig a fundamentális teológia professzora. Schützhöz hasonlóan ő, a skolasztika mestere, a szenttamási szintézis továbbéltetője sem volt érzéketlen kora problémái iránt. Elég a népek önrendelkezési jogáról (1918), a hazaszeretetről (1922) és a magántulajdonról (1929) írt műveit említeni, máris felsejlik, hogy az 1990-es év Magyarorszá-