Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
II. A megszemélyesített pozíció: a magántanári szerep 1848 és 1952 között
82 ság nem jár fizetéssel, legfőbb egy pár száz korona tandíjjö- vedelemmel, ha van hallgatója; a jogi karon ezen felül egy másik magántanárt az alapvizsgákra is meghívnak, ami ismét egy pár száz koronával jár - ebből a jövedelemből pedig még a szűk séges könyveket sem tudja beszerezni. Egyebekben pedig a magán tanár most várhat, amíg az ő szakmájából valamelyik tanszék megüresedik. Ezidőszerint van minden fontosabb tárgyból egykét, esetleg három-négy tanszék az ország két egyetemén. A mi magántanárunk tehát várhat, amíg az ő szakmájának egyetlenegy, vagy esetleg 2-4 ordináriusa közül valaki meghal, vagy nyugalomba vonul. Már most természeti törvény, hogy minden ember, még ha ordinárius is, csak egyetlenegyszer hal meg és ezt az egyetlenegy alkalmat is szereti kitolni, amennyire csak lehet, arra pedig,hogy egy Ordinarius a saját elhatározásából nyugalomba ment volna, alig regél a hazai tudományok története. Csoda-e ily körülmények között, hogy a mi magántanárunk sokszor eléri a 35, a 40-50 évet is, amíg egyetemi professzor lesz belőle?"197 A magántanárság tudományos fokozatként és egyetemi nyilvános tanárságra való kiképzésként kezelése miatt nem is csoda, hogy az új egyetemek - 1912:XXXVI.te.: a debreceni és a pozsonyi egyetem felállítása - kapcsán Zichy János kultuszminiszter saját újításaként fogalmazza (újra) meg a mólt században kitalált magántanári intézményt: "A tanszemélyzet tekintetében bizonyos újításokat kívánok életbe léptetni. Tervem, hogy az új egyetemeken nemcsak állandóan alkalmazott tanárok legyenek, ha nem megbízások alapján is akarok egyes feladatokat megoldatni, hogy így kiváló gyakorlati szakemberek tapasztalataikat, tudá198 sukat időről-időre az egyetemre vihessék." A háború előestéjén a tömeges méreteket öltő egyetemre- özönlés fő színhelye, elsősorban az ország egyéb területeihez képest viszonylag még mindig kedvezőbb kereseti viszonyok miatt, Budapest marad. 1890 és 1914 között 95 százalékkal nő a jogi, 182 százalékkal az orvos- és a bölcsészhallgatók létszáma. Ez azt jelentette, hogy egy oktatóra a bölcsészkaron 17, 199 az orvosi karon 30, a jogi karon pedig 134 hallgató jutott.
