Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
II. A megszemélyesített pozíció: a magántanári szerep 1848 és 1952 között
szerezzenek. Nem feledkezve meg ez igyekezetnek egyéb indokairól sem, a bölcsészeti karra vonatkozólag mindenesetre előkelő- leg és jellemzően a tudományszeretet idealizmusa nyilatkozik meg benne. A fényes ünnepségekhez illő szép szavak; sehol a habilitáló professzorok és a habilitáltak személyes és testületi konfliktusai, feszültségforrásai. Az orvosi kar a magántanári cím tekintély- (és praxis!)-növelő hatásáról szól s közben egy évtizede próbálja már elérni, hogy a magántanárokat docenseknek hívják, hogy az "igazi" tekintély, az orvosi egyetemi tanári cím csorbíthatatlan maradjon. A jogászprofesszorok sem árulják el, hogy terhes számukra a sok jogakadémiai tanár "felesleges" habilitálása (1872 és 1896 között a 14 ilyen habilitáltból csupán 4 tartott magántanári előadást a pesti egyetemen), s hogy számukat azzal igyekeznek csökkenteni, hogy a vidéken élők ha- bilitálását a főállású munkahelyüktől kapott engedélyhez kötik. A bölcsészek által oly fontosnak és tekintélynövelőnek mutatott magántanári vizsgáztatási jog kapcsán pedig csupán annyit érdemes megjegyezni, hogy az engedélyezett tanerők kizárólag a szigorlati bizottságok munkáiban vehettek részt, aholis valóban tehettek fel kérdéseket, de saját tárgyaik nem voltak vizsgakötelesek. Sőt, éppen ezidőtájt e téren is újabb összeütközési pont alakul ki a professzionális és a magántanárok között; a kar szerint: "Némely docensek a korábbi kari határozat ellenére oly esetekben is, mikor nincs colloquium, szorgalmas-t je1 f8 gyeznek be az indexbe, holott ennek semmi értéke nincs." Nincs értéke, azaz puszta gesztus. A gesztus-értékű magántanári megnyilatkozásnak sem lehet azonban helye, ha ehhez a teljes jogú tanárok nem adják hozzájárulásukat. A nyilvánosságnak szánt, egyértelműen pozitív összkép nem leplezhette azonban az alapjában konzervatív, a tudósi hivatás arisztoraktizmusától átitatott egyetemi tanári mentalitást. Az 1848 óta eltelt fél évszázadnyi idő sem bizonyult elégségesnek ahhoz, hogy az egyetemi testületek valódi megújulási készséget és képességet mutassanak. Pedig a testületeket alkotó tanárok 30 százaléka magántanárként kezdte egyetemi pályáját. A tanári
