Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
I. A pozíció formális keretei: a magántanári szerep meghatározói 1848 és 1952 között
49 Dályzatok rájuk is vonatkoznak s őket is választhatják magántanári képviselőkké. A címzetesség és jellegesség az egyetemi tudományos utánpótlás magántanárok általi biztosításánál sem jelentett előnyt, automatikus vagy éppen szokásjogi lag elismert továbblépési lehetőséget. Ezt már igen korán tisztázza egy kul- \ tuszrendeiet: "Ily kitüntetés az említettek számára valóságos nyilvános rendkívüli tanárrá történt kinevezésük esetén a rangsor és fizetési fokozat tekintetében vái'ományosi jogot nem ál- lapít meg". Az egyetemi hivatalos névsorból, az évente kiadott almanachokbaft lévő "protokoll-listából" is kiderül, hogy a kitüntetés nem jelentette az egyetemi ranglétrán való elöbbreju- tás hallgatólagos ígéretét sem: a címzetesek és jellegesek a "csak” magántanároktól elkülönítve, azokat megelőzve szerepelnek, viszont a "valóságos" nyilvános rendkívüli tanárok minden esetben megelőzik őket. Azok kinevezésük pillanatától teljes jogú tagjai a kari, egyetemi szervezeteknek, egyből lehagyva az akár hosszú idő óta is várakozó címzeteseket és jellegzeteseket.94 így hát a "kitüntetés" még immobilizáló hatású is: nem egy ilyen magántanár évtizedeken át e pozícióban maradt, akár egész egyetemi működése idejére is. Mivel ezen magántanárok számára egyetemi szerepük, feladatkörük nem változott meg a cím megszerzésével, így hát - értelemszerűen - a dolognak csupán egy funkciója volt: a rang szerinti differenciálás. De mivel ez a rang nem hozott magával jognövekedést, az egyetem működésé szempontjából, a tudás- és értékteremtés szempontjából irrelevánsnak, érdek- és értéktelennek minősíthetjük. Csak a személy szempontjából fontos, a rangok és caf- rangok megszabta világkép szempontjából az. Ami a címzetessé és jellegessé tett magántanárok számára a "cím önértéke" volt, az a professzionális tanárok számára a "címadás önértékeként" jelentkezett. Az egyetemi autonómia működésének látványos bizonyítéka lehetett, ahogy a kari üléseken javasolták, megvitatták, majd kitüntették az arra érdemeseket: a minisztériumi beleszólástól szinte teljesen mentes egyetemi 95 belügy volt ez is. Bármennyire is belső elhatározásokon múlott e "kitüntetések" adományozása, azért egy-két esetben a miniszter fontosnak
