Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)

I. A pozíció formális keretei: a magántanári szerep meghatározói 1848 és 1952 között

40

ti alakulása szintén igen jellemző.

Eötvös mindkét tervezetében úgy rendelkezik, hogy jár tandíj számukra is. Sőt, továbbmegy: "... vannak tudományok (p.o. csillagászat, bizonyos' elvek), melyeknél alig számíthatunk évenként 2-3 tanulóra s melyekhez a tanár részéről legalábbis annyi készültség és munka kívántatik, mint egyéb, - százak által hallgatott tudományokhoz. Ily tárgyakra csak azon esetben remélhetünk kitűnőbb egyéneket magán-tanárokul megnyerhetni, ha azok a tan- díjjon felül állami segélyre is számíthatnak."^ Az osztrák szabályzat utolsó pontja így intézkedik: "A magántanárok hallgatóiktól tandíjat követelni jogosítva vannak" (9 . §) . Az 1860-as években, amikor is igen alacsony volt még a magántanárságra vállalkozók száma, az orvosi kar éppen az előnyös javadalmazással vélte ösztönözhetőnek a pályázókat. Az 1862/63 . tanévben hozott határozatukkal kérték a kultuszkormányzatot a magántanárok számára a tandíjon félül rendkívüli segélyként évi 500-600 forintot biztosítani s ezen felül számukra is lehetővé tenni a külföldi egyetemeken való továbbtanulást.^ Pauler kultuszminiszter fontosnak tartja a különbséget megemlíteni: a magántanárok "rendszeres fizetést nem húzhatnak, de az előadásokért járó tandíjak élvezetére jogosítva vannak" (2 . §).

A 90-es évekig a magyarországi egyetemeken a leckepénzrendszer van érvényben: e szerint a diákok félévenként annyi forintot fizettek, ahány órát hallgattak hetente. Itt ismét csak az oktatási szabadság és verseny modern piaci viszonyokban kifejezett formájával találkozunk: a diák "megveszi" a tanártól a tudásanyagot s ha elégedetlen, ha keveset kapott, akkor azt a "standot" legközelebb elkerüli. Az 1891 : 28.458.- számú vallás- és kultuszminiszteri rendelet azonban új rendszert léptetett életbe a tandíjrendszer szerint minden rendes tanuló meghatározott ösz- szeget, félévenként 30 frt-ot fizetett. Mindez - értelemszerűen - megszüntette a versenyhelyzetet a tanárok között, akik a leckepénzrendszernél abban érdekeltek, hogy minél több, színvonalasabb, a diákok körében népszerűbb órát tartsanak.

A tandíjakból befolyó összeg "az államkincstáré". Ebből 5 százaléknyi a fizetéstelen rendkívüli és a magántanárokat illet-