Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)

I. A pozíció formális keretei: a magántanári szerep meghatározói 1848 és 1952 között

32

múlva az egyetem nagy termében nyilvános vitatkozás tárgyául tűzetik ki" (76.§). "E vitatkozásban, miután a' leendő magántanár röviden előadta tárgyát, a' kar, s illető szak minden tagja vehet cselekvő részt. Az ugyanazon vagy rokontudományokkal foglalkozó tanárok pedig tartoznak illő ellenvetéseket tenni, vagy további fejtegetéseket követelni. - Az illő időhatár miatt itt nyilván csak azon mélységig terjed, mellybe, elegendő szorgalom mellett a' fiatalabb kor behathat" (7 7." §) . "Az ellenvetésekre vagy kérdésekre nézve előzőleg egyezkedni hivatal- vesztés terhe alatt tiltatik" (79.§). "Az Hlyen képesítési vitatkozások egy-egy óráig fognak tartani. Eredményökről a' kar, illetőleg szak tagjai (a1 magántanárokon kívül) titkos szavazás által mondják ki véleményőket" (79.§).

Eötvös magántanára sem "személyes minősültségéről", sem tu- todmányos előéletéről nem tartozott elszámolni.'Eötvös a magántanár-jelölt számára lehetővé tette, hogy akármilyen fiatal is és bárha elzártak is előle a publikációs lehetőségek, egy egyenrangú viszonyban, valódi versenyhelyzetben, objektív mércék és a liberalizmus szellemének alapját képező nyilvánosság színterén adjon számot tudásáról. S csak arról. Szembetűnő az a szimmetria; amit Eötvös kialakítana a pályázók és a professzionális tanárok között: megszabja azt a határt, amit még az ésszerűségen belül követelni lehet egy valószínűleg fiatal, a tudomány területén csak részben járatos egyéntől, ugyanakkor felkéri a rendes tanárokat arra, hogy valóban tudományos kérdésekkel, valóban vitát teremtve tekintsék partnernek a jelöltet és így győződjenek meg képességeiről. A magántanár szerepe az eötvösi szemléletben a következő: "minden tudományos erő előtt lehetőleg nyitva le- gyen az út az egyetemi működésre". Azaz: a szabad verseny biztosítása révén az egyetemen is kialakítani azt a mérhető értékkel és piac-szerűen működő formát, amely a korszerű, a XIX. századi racionális igényeknek a megtestesítője. Mennyivel más a fogalmazás: "nyilvános vitatkozás", nem pedig "szóbeli vizsgálat". Az utóbbit rögzült és rögzített szabályok szerint, formálisan folytatják. Az előbbi már csak jellegéből - "vitatkozás" - kö-