Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
III. Egy magyar értelmiségi szerep csődje: gondolatok a magántanári pozíció ígéretéről és kudarcáról
122 amit a trianoni állapot megszüntetése céljával az egyes állampolgár elé állítottak.' Mindez a politika egészségtelen, túlzott előtérbe kerülését is okozta. 5 közismert, hogy az intellektuális pozíciók betöltői nem csekély politizáló hajlamot mutatnak, szinte hipnotizáltan vonzódnak a politikai szereplések irányába. A jelenség alól az egyetemi tanárok sem vonhatták ki magukat: párttagság, közéleti szereplés, képviselőség, kitüntetések és címek megszerzése jóval fontosabb és "meggyőzőbb" mutatója a "tehetségnek", mint publikációk készítése, tudományos társaságok szervezése, iskolateremtés. 1920 és 1952 között a magántanári intézmény alapvető jellege már nem változik: eredeti tartalma végleg elvész, lényegtelenné válik, a pozíció önértéke lesz a vonzerő. És persze az, hogy sima út a tudományos karrierre, az egyetemi nyilvános állásra vágyóknak. Mozdulatlan intézményi keretben viszont nem lehetnek életképesek és létre sem jöhetnek olyan elvek, tanok és megfigyelések, amelyek a külső szférák alakulását - legyen az válság vagy fejlődés - követnék illetve előidéznék. A tudományegyetem tehát nem nyújt hallgatóinak konvertálható tudást, viszont az állami költségvetés részeként az adózó állampolgárok pénzéből él, akik számára egyre nyilvánvalóbb, hogy az egyetem nem teszi azt, amit tennie kellene, s nem más, mint a tudomány továbbra is "megközelíthetetlen oszlopcsarnoka", s mint ilyen, egy antidemokratikus intézmény - még egy nem demokratikus világban is feltűnően az. Merthogy a külső világ valóban nem demokratikus, hanem ugyanúgy tradicionális, akárcsak felsőoktatási intézménye. A gazdasági, politikai, társadalmi szféra hasonlóképpen képtelen a modernizálódásra, legfeljebb teljesíti az állami irányító apparátus a modernizálást elősegíteni akaró parancsait, ami magában rejti azt a veszélyt, hogy a már organikussá vált tradíciók egy idő után újra erőre kapnak, vissza-visszatérnak. S egy "válságtermelő" társadalomban, egzisztenciális biztonságot nyújtani képtelen gazdasági rendszerben az új tudományos szintézisek, technológiák épp úgy elnyelődnek, mint ahogy a katalizátor-szerepbe szánt magántanárok is eltűntek az egyetemi szervezetben.
