Egyetemi-jogi művelődésünk fejlődéstörténetéhez - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 4. (Budapest, 1980)
Horváth Pál: Egyetemi – jogi művelődésünk fejlődéstörténetéhez (Előtanulmány az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar történetéhez)
- б máig sem kérdőjelezték meg a kapcsolódó hazai kutatások. Ennek ellenére könnyen felismerhető, hogy a témánkhoz kapcsolódó hiteles történelmi kútfők sajnálatos pusztulása következtében jogi művelődésünk fejlődéstörténetének nem egy szakasza ma már az eredeti források nyomán nem revideálható. Az egyes tudo- mányágazatok fejlődését vizsgálva helyenként áthidalhatatlan ez a probléma, pedig a felidézett úttörő munkálatok a tanszakok fejlődéstörténetének kronologikus feltárására helyezték a hangsúlyt. Korszakonként a főbb jogtudományi ágazatok differenciálódásainak, az önálló katedrával rendelkező diszciplínák születésének a tisztázásában váltak tehát ezek az alkotások alapozó jellegű müvekké. Az elért, igen tiszteletreméltó eredmények értékét nem demiífálva utalni kell azonban arra, hogy ez a ma már sok tekintetben hézagpótló könyvészeti érték pl. az angol, a francia, illetve a német földön kifejlett egyetemtörténeti kutatások mértékével nem mérhető és általában nem nyújt szánunkra alapot az egyetemi- jogi kultúrák historiográfiai összefüggéseinek megértésére. Ábel J., Békefi R., illetve a Pécsi /1367/ és а IX. Bonifác pápa privilégiumlevele alapján szervezett első Budai Egyetem történelmi szerepével foglalkozó újabb részletkutatások alapján érzékeljük csak, hogy a hazai jogi művelődésünk ősforrásai jobbára ismeretlenek. Szemléletes példája ennek, hogy á feltehetően meghatározó szerepű reneszánsz kultúra iránt támadt hazai és nemzetközi érdeklődés /8/ csal: nagyon is bizonytalan kapaszkodókat nyújtott számunkra. /9/ Korai egyetemalapitási kisérleteink hiányos történelmi kútfői vajmi keveset nyújtanak a középkori magyar egyetemi jogi művelődés ügyéről, de nem sokkal több reményt táplálhatunk a pozsonyi alapitásu /Mátyás király 1467/ Academia Istropolitana létét tanusitó ismereteink iránt sem. Tudjuk, hogy ez utóbbit a szentszék /II. Pál/ meghagyásától eltérően az un. párizsi minta szerint szervezték és ez egyben megbizhatóan kizárni is látszik azt a vélelmet, hogy az Academia Istropolitana születésével az ősforrások egyikének ns'-omában vagyunk, /lo/ A középkori jogtudó értelmiségünk, illetve az Árpád és az Anjou-kori királyi kancelláriák szerepének munkaigényes újabb kutatásai
