Dénes Iván Zoltán: Szekfü Gyula magántanári képesítésének ügye 1914-1916 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 2. (Budapest, 1976)

III. Angyal Dávid jelentése

- 49 zeumi kéziratban. Egyszersmind kimutatja Miles munkájának a Siebenbürgiseher Würgengelnek forrásait és alaposan tárgyalja a Schesaeus kéziratára vonatkozó adatokat.

Már a forráskritikai dolgozatokban feltűnő a szerző történeti tájékozottsága és erős logikája mellett a forma könnyedsége és az Írói érték megállapításában Ítéletének biztossága. Nincs tehát semmi meglepő abban, hogy Szekfü 1910-ben egy szépirodalmi essayvel lépett a közönség elé /Anatole Prance Budapesti Szemle/XLIII k./. Mélyreható lélektani elemzés, nagy irodalmi tájékozottság és az előadásnak a benyomások gazdagságából származó elevensége jellemzik az essayt. Igen találó Prance fejlődésének rajza. Ebbe a rajzba belé foglalja a szerző Renannak rövidségében is kimerítő jellemzését. Kifejti, hogy Renanban a fiatalos magabizó rationalists hit fölé miképpen borult a sötét skepticizmus.

France lelkivilágának gyökerét abban a kettősségben keresi, a- mellyel Renannak két egymásra következő természetét egyesíti egy időben magában. A skepticizmus mind a két íróban, a mesterben és a tanítványban egyaránt "nem minden absolut érték tagadáséból, hanem csak a mi véges törekvéseink absolut tagadásából áll". Anatole France felfogása a dolgok természetéről "skepticizmus és hivő szeretet, rationalismus és irónia költői vegyüléke". E gondolatok körül forog Szekfü essayjének szép- irodalmi elemzése és ezekhez csatolja France Jeanne d’Arc életrajzának bírálatát. Néhány lapon szokott tömörségével kiemeli a Jeanne d’Arc életrajz vezető eszméit és kimutatja, hogy France kísérlete Jeanne d’Arc egyéniségének kisebbítésére ha-