Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1973-1974/1 (HU ELTEL 11.a.20.)
1974. február 20. kari tanácsülés
- 15 ezeket a fizikusokat a biológia fel* szeretnénk irányítani* így tehát azt, ami a tervezetben van, nagyon nehéz megítélni, mert tele van bizonytalansággal, a címekből tematika nélkül nehéz Ítélni. Kábái Imre dékán kifejti, hogy szerepel a tervezetben 17. tárgyk%t fizikai szeminárium sok féléven keresztül ü + 1 óraszámban és szerepeli itt mindenhol gyakorlati jegy. Vajon ez mennyire indokolt? A régi tanfcervben is igy van. A 9* és 10. félÁv teljesen kitöltetlen, vagy az áll itt, hogy "később kidolgozandó" vagy valami hasonló megjegyzés van. Nyilván itt vennék a szakosodási lehetőségek, de erről azért több információt kellene adni. adit jelent pontosan az, hogy a 9» és a 10. félévben 20 óra diplomalaboratórium van? Vajon ez szabadidőt jelent arra, hogy dolgozzék a hallgató? Vagy külső gyakorlat? A kötelező speciálkollégiumok а у. ép а 10. félévre vannak koncentrálva még hozzá úgy, hogy "előadások a diplomamunkához", Ez mér eléggé kÄsö ehhez, különösen a 10. félév már nem nagyon használható a diplomamunka el к&В’л i téséhe z • Ezek inkább csak gondolatok, amelyeket felvet. Рос sík: György megállapítja, valami kis félreértés játszhat szerepet Brájer elv társnál, mert a maga részáről úgy látja, hogy a fizikus alapozású geofizikus képijeinél a koncepció ebből a tervezetből világom. Ha a fizikus akusztikából fog komplex államvizsgát tenni, mert abból irta a diplomamunkáját és az akusztika tételjegyzéke nincs kidolgozva, akkor ez részi tkérdésnek tekinthető. írhat egy fizikus szakdolgozatot bármilyen más témából is, amelyből szintén nincs tematika, és ugyanez vonatkozik csillagászokra és a meteorológusokra is. ißt