Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1972-1973/1 (HU ELTEL 11.a.18.)

1973. január 10. kari tanácsülés

73 lcgusok másik csoportja inkább kutató, ezeknek igen jó matematikai és|f fizikai alapozásra van szükségük. Az elő­terjesztésben foglalt képzés nagyon kedvezően egésziti ki a meteorológus képzést, a jövendő meteorológusok egy része eszerint kapja maja a kiképzését, esetleg azok, akik légkörkutatással foglalfökoznak, a fizikusok vagy a matematikusok közül kerülhetnek ki önkéntes specializáció révén. így szerencsésen megoldódnék egy eddig megoldatlan probléma, tudniillik eddig az volt a helyzet, hogy ami­lyen irányú meteorológus volt a tanszékvezető, azt az irányt igyekezett ráerőszakolni a tanszékre, ez a kérdés végre kezd megoldódni, az egyik,a gyakorlatibb bio irány, a másik(az egzaktabb fizikai irány kiélégülne. Bogsch László örömmel üdvözli a tervezetet, először is azért, mert Balogh János professzorral együtt lehetőséget lát végre arra, hogy karunkon a geo és a bio tudományok kissé megint a nagy eltávolodás után közelebb kerülhetnek egymáshoz. Ezt nem a szakmai, paleontológus sovinizmus mondatja hanem az az érzés, hogy a geo tudományok egy művelője sem vonhatja ki magát a környezetvédelmi feladatok alól, amelyek korunk fontos és égető problémái. A másik ok, amiért örül ennek a javaslatnak, a nagyon szo­rosra fogott egységesités azonban talán mégsem látszik célszerűnek, a geofizikusokat és a meteorológusokat külön kellene alapképzésben részesíteni. Harmadrészt azért örült nagyon ennek a javaslatnak, mert ezzel a tervezettel rendbejönnek a képzés jelenleg fenn­álló hiányosságai. Sztrókay Kálmán nagyon egészséges gondolatnak tartja a környezettani képzés beinditását, ezzel ugyanis Magyaror­szágon nem foglalkoznak egy egyetemen sem, holott ezt a témát feltétlenül napirendre kell tűzni. Hogyan oldjuk meg? Ez már részletkérdés. Nagyon kevés azonban egy egyoldalas javaslat ilyen nagy horderejű kérdés felve­tésére illetve megoldására. Vajon tud-e most a Kari Tanács

Next

/
Thumbnails
Contents