Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1972-1973/1 (HU ELTEL 11.a.18.)

1973. február 21. kari tanácsülés

az érvényes jogszabályok szerint; lehet­séges, ha nem, úgy geofizikus oklevelet kap. Kábái Imre dékán ismerteti a Kar felvételi keret­számait, az egész keretszám 590 fő, ebből a matematika­fizika szak kerete 100 fő, kémia-fizika 20, biológia­kémia 50» földrajz-idegen nyelv 15» vegyész 25, fizikus 25, matematikus 70, biológus 15, geológus 5, geofizikus 5» programozó matematikus szak 80 fő. Ehhez pótlólag jött még a földrajz-történelem szak indítására egy engedély 10 fővel, ezt a képzést a Bölcsészettudományi Kar kérte, valószinüleg ők fogják gondozni, bár nyilván feladatokat jelent a képzés a Természettudományi Kar számára is. Benkő Loránd rektor- helyettes a dékán hatáskörébe utalta az esti-levelező tagozatos felvételi keretszámot. Végh Sándorné kifejti, hogy öt fővel foglalkozni ponto­san ugyanannyi energiát igényel, mint 10-15 fővel, vajon nem kellene-e ezeknél az öt fős szakoknál inkább arra az álláspontra helyezkedni, hogy minden második évben vegyünk fel tiz főt, ezzel rengeteg energia szabadulna fel a tudományos munka és egyéb feladatok számára. Kátai Imre dékán közli, hogy a keretszámok alakulásá­ba kevés beleszólása van a Karnak. A kifejtett állás­pontot nagyon józannak tartja. Az ilyen kis csoportok­nál talán egészen sajátos oktatási formát lehetne és kellene kialakítani. Yégh Sándorné: tiz fő is kis csoport, öt fő kevés. Simon Tibor dékánhelyettes rámutat arra, hogy köztu­domás szerint a magyar geológusokat világszerte kere­sik, szerződtetik, a jelen pillanatban is szűk kereszt­metszetet alkotnak, legalább 15 olyan geológusról tud, akik többéves szerződés alapján különböző orszá-

Next

/
Thumbnails
Contents