Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1972-1973/1 (HU ELTEL 11.a.18.)

1973. február 21. kari tanácsülés

i 2/7 gokban dolgoznak, érthetetlen tehát, hogy a Természet­tudományi Kar miért nem képezhet minden évben tiz geológust. Kubovics Imre dékánhelyettes megállapitja, hogy öt fő mindenképp kevés, a Központi Földtani Hivatal 10-15 fő beiskolázását kérte a Miivelődésügyi Minisztérium­tól, sőt a Tervhivataltól is, erre Ígéretet is tettek szóban, de úgy látszik, nem sikerült megvalósítani. Az évkihagyást nem tartja célszerűnek, mert ha valakit évismétlésre utasítanak, akkor két évet kell kihagynia, így nagyon megfontolja az oktató, hogy elbuktassa az illetőt, inkább továbbengedi. A másik szempont az, hogy ha egy szak csak minden második évben indul, akkor a tapasztalat szerint nagyon lecsökken a jelentkezők száma. Inkább az előző kari tanácsülésen felmerült el­gondolások révén lehet a kérdést megoldani. Kátai Imre dékán az ülést bezárja. Budapest, 1973. február 21. /Kátai Imre/ tanszékvezető egyetemi tanár a Természettudományi Kar dékánja /Skrapits Lajos/ egyetemi adjunktus a Természettudományi Kar Tanácsának titkára

Next

/
Thumbnails
Contents