Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1966-1967 (HU ELTEL 11.a.10.)

1966. október 13. kari tanácsülés

nél, premizálásnál stb- ezt a tényt alig, vagy egyáltalán nem veszik figyelembe Mindezeket a M.M. kérdőivé nem érinti. /Csupán a szakdolgozat tárgyi és anyagi feltételeire vonatkozó információt kér, a személyi feltételeket nem kérdezi./ A tárgyi feltételek biztosítása, az anyagi kihatások okozta gondok elsősorban és nyilvánvalóan ott jelentkeznek, ahol a szakdolgozat kieérleti munkával kapcsolatos, vagyis a kémiai és biológiai témájú szakdolgozatok esetén Amint a részjelentésekből kitűnik, ezeken a szakokon az volna a kívánatos, hogy a tanári szakdolgozatok inkább kísérleti, mint elméleti témájúak legyenek, hiszen e tárgyak iskolai tanításának tengelye ma a kísérletekkel megvilágító, bizonyító eljárás, tehát a tanári felkészültséget is ebben az irányban kell elmélyíteni. Viszont az illetékes tanszékek általános panasza: helyhiány, idő­hiány; műszerek, fogyóanyag ás költségek, sőt az igénybevehotő szakirodalom /könyvtári anyag/ hiánya. A szóbanforgó gátló erejű hiányok még a nem-tanári szakdolgozatok esetében is éreztetik hatásukat, hacsak nem a tanszék kutatási •témaköreihez csatlakozó dolgozatokról van szó. Az is világos, hogy az ilyen módon kixxálkozó témakörök tanári szakdolgozatra nem okvetlenül alkalmasak. A tanszékek és szakok csatolt információi egyhangúan elégtelennek minősitik a hallgatók nyelvtudását. /Bizonyos fokig a nem tanári szakokra is vonatkozik./ Ennélfogva az idegennyel i. szakirodalom érdemleges tanulmányozása, feldolgozása általában szóba sem kerülhet. A tanszékek és szakok információs anyagának gondos tanulmányozása bizonyos ellentmondás felismerésére kényszeríti az olvasót. Egyfelől a szakdolgozat célkitűzésének helyességét, a szakdolgozat- iratás szükségességet hangoztatják. /Pl. Szükséges, hogy a jelölt "...egy kérdéskört irodalom alapján fel tudjon dolgozni." Kell,.hogy ismerje az Írás­beli munkára vonatkozó kívánalmakat, s képes legyen "... a tudományos publiká­cióknál szokásos elvekhez igazodni", mondanivalóit "világosan és kifogástalan szabatossággal megfogalmazni." "Ez az egyetlen alkalom az egyetemi oktatás folyamán, amikor a kutatás módszereibe bepillantást nyerhet, s megismeri a tudományos dolgozat elkészítési módját." Az önálló tanulmányi munkára való nevelés szempontjából alapvető és elengedhetetlen: "Megismerik a szakirodalom használatát, fejlesztik készségüket a nyert ismeretek kritikai tárgyalására, a kísérleti munkában való alkalmazásra." Módot kap a jelölt arra, hogy tehet­segének és felkészültségének megfelelő szinten az önálló rendszerező-alkotó jellegű munkára való képességét bemutassa,./ Másfelől rámutatnak az eredményes szakdolgozatiratás feltételeinek nem csekély hiányosságaira. Az előrebocsátott általános észrevételeket ezekből emeltük ki /а képzésbeli, a személyi és tárgyi, a nyelvtudásbeli feltételek,

Next

/
Thumbnails
Contents