Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1964-1965 (HU ELTEL 11.a.8.)
1964. november 21. kari tanácsülés
számot kell-e képeznünk# Meg kellene határozni, hogy kisebb és kevesebb szakot képezzünk és ehhez mérjük az igényeket# Rádi Péter főelőadó: Öt arra készteti ez az anyag? hogy bizonyos 0 ss z ehasonii t ás okkal’ éljen a -realitás szempontjából. Az oktató és a hallgató létszám százalékarányát veti fel. A jelenlegi normatíva a hallgatólétszámmal áll arányban. Jelenleg 100 hallgató- lo oktató. Jóllehet ez nem reális, de a tervezet sem. Ha a vegyészmérnöki kart vesszük figyelembe, még akkor is irreális. A terület fejlesztés sincs arányban még akkor sem, ha -figyelembe vesszük, hogy nem lehetünk szűkösen. Az egy főre eső terület is nagyon magas, véleménye szerint kiugróan magas. Az uj párizsi egyetemnél is 17-18 m2 ez a mutató szám.' ? ^ ' Javasolja, hogy ezeket az igényeket mégegyszer vizsgálják felül, mert realisobb igényekkel is lehet korszerű és megnyugtató megoldáshoz "jutni. Kihangsúlyozza, hogy ugyanazon alapterületen de uj 1 ét e sitin énnyekkel, ±юозкн sokkal jobb körülményeket lehet teremteni. Esetleg arra is lehet gondolni, hogy itt rekonstrukció és egy más területre egy szakot kiemelni. Tudomása szerint a következő 5 éves tervben 80-100Й millió áll rendelkezésre. Ha rekonstrukcióról van szó, akkor ebből fel lehet épiteni a sarkot és ez már számottevő eredmény. Ha uj egyetemről beszélünk, akkor csak -a felvonuláshoz az alapberuházás ennek az összegnek a kétszerese. Kb. ly73-75-re lehetne az alapfeltételeket megteremteni. Ennek nincs realitása, ez a kart beláthatatlan időre a jelenlegi súlyos helyzetben hagyná. Javasolja a terv újbóli negfontolását.Novobátzky Károly egy, tanár: Ezek az adatok építészeti szakemberek véleménye nélkül jöttek''létre. Vájjon ez a szűkre szabott hely meg- turi-e azokat a tf-eket amikről itt szó van? Elengedhetetlen kellék, hogy az összetartozó tanszékek egy heXyen legyenek. Ismét kéri a dékánt, hogy építészeti, méghozzá előkelő építészeti szakemberek elé terjessze, hogy ez a hely elbirja-e ezt a tervet, milyen magasságú épületeket kellene itt létrehozni, hogy ezek elférjenek? Képesek-e az összetartozó tanszékeket egy épületben elhelyezni? Igen rontos, hogy ezeket a terveket a Tanács elé terjesszük, hogy város-esztétikai szempontból szóba jöhet-e az egész. Az anyagi rész nem úgy van, hogy kimondják, hogy melyik évre mennyit kapunk, hanem ez folyamatos harci kérdés lesz*' Magas Antal rektorhelyettes: 25.000 m2 megvalósítható a saroképülettel és két toronyépülettel együtt. A Fővárosi Tanáccsal ez már letárgyalt kérdés, ők is ezt javasolják. A rekonstrukcióhoz nem kell kormányzati döntés, ezt a tárca-ön-—maga megoldja. Uj egyetemhez kormányzati döntés szükséges. Matematika-fizika-kémiai kar nem közmüvesitett területen 1 milliárd forintot jelent. Lengyel Sándor egy. tanár: Megkérdezi, hogy a 25 ezer ш2 beépítéséhez a 'forint fedezet ’meg ~n-e? Magas^Antal rektorhejyettes: Lengyel professzornak válaszolja, hogy a" forint fék zet' fokozatosan-meg van. Balogh János egy, tanár: Adva van 100 millió forint és 25 ezer ш2. Ezt kell felhasználni. Ezt a területet és összeget kell elosztani és megnézni, hogy mi az ami ebbe beilleszthető. Ez nem-más mint tűz ellen gyors védekezés. Most minden adatot meg kellene kapni ha újra keíl dolgozni, hogy ne kelljen harmadszor is csinálni.