Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 11.a.4.)
1961. július 6.
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉS ZETTUDOMÁNYI KAR A MATEMTIKA SZAKOS TANÁRKÉPZÉS CÉLJA ÉS FELADATAI A matematika-szakos tanárképzés célja olyan, tudományosan megalapozott materialista világnézettel rendelkező, szakmai és pedagógiai szempontból egyaránt képzett két-* illetve háromszakos tanárok képzése, akik az általános iskola felső tagozatán, illetve a középiskolában folytatandó oktató és nevelő-munkát hivatásuknak tekintik és arra már pályájuk kezdetén alkalmasak. Már a felvételi vizsgákon törekedni kell arraj hogy tanárszákra olyan jelentkezők nyerjenek felvételt, akiknek hajlama és szaktárgyi tudása az egyetemi előadások megértéséhez jó alapot szolgáltat, akik az oktató- nevelő munkához kedvet éreznek és materialista világnézeti alapon állnak, A szaktárgyi oktatás eredményeképpen el kell érni, hogy a tanárjelölt legapróbb részleteiben értse, Összefüggéseiben alaposan ismerje az iskolai matematika anyagot, lássa annak elhelyezkedését a matematika egészében, rendelkezzék jo feladatmegoldó készséggel, és ha nagy vonalakban is, de legyen képes lényegrelat5an és világosan áttekinteni a matematika főbb területeit olymértékben, hogy szakmai önképzésre való képessége biztosított legyen, E cél elérése érdekében az egyes szaktárgyi előadások keretein belül fokozott gondot kell fordítani az olyan anyagrészek ismertetésére, melyek iskolai oktatás anyagát képezik. Külön, sen vonatkozik ez az alapvető szaktárgyak /bevezető geometria, bevezető algebra és számelmélet, bevezető analizis/, valamint a "Matematika- alapjai" c, tárgy előadására, Az elemi matematikai gyakorlatokon az iskolai feladat-anyag teljes és módszeres feldolgozását, a feladatmegoldó készség növelését, a szak- didaktikai órákon az egész - iskolai matematikaanyag módszertani feldolgozását kell célul kitűzni. Az általános szakmai intelligenciát kialakító előadások esetében lehetőleg ^a nem lényeges részletek és helyenként-a levezetések mellőzésével jó áttekintést nyújtására kell törekedni. Az ismereteanyag ^közlésén kívül legyen a szakmai képzés célja előadá- ^ sokon és gyakorló érákon egyaránt a matematikai gondolkodásmód kialakítása, az alkalmazó készség növelése és az önálló munkára való nevelés is, melynek eredményeképpen a hallgatók legyenek képesek egy szükebb terület nem készen kapott anyagának önálló feldolgozására, A jelöltek- ezirányu készségeinek lomérése a szakdolgozatokon keresztül t rténjek. Az oktatás folyamán törekedni kell a hivatástudat felébresztésére, illetve növelésére, A^szaktárgyak oktatása mindenkor a diaktikai elvek betartásával történjék,^ tárgy iskolai tanításának módszertanához a hallgatók ezáltal is előkészítést kapnak, A matematika-szakos tanárjelöltek ismerjék a matematikának a természet tudomeny okban es a termelésben való felhasználhatóságát , Lássák