Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1956-07-14 kari tanácsülés - 1./ Prémiumok kiosztása - 2./ A Rákosi ösztöndíjakra vonatkozó pályázatok elbírálása - 3./ A különböző tanszékeken meghirdetett pályázatokkal kapcsolatos beérkezett pályázatok elbírálása
- 27 -_ Akkor rátérünk a következő napirendi pontra. Miután abban érdekelve vagyok, megkérem Oroszlán professzor elvtársat, hogy szíveskedjék az elnöklést átvenni, шй mig én eltávozom. i Oroszlán Zoltán elnök: Egy docensi állásra kiirt pályázatra Varga János dékánhelyettes elvtárs adta he pályázatát. H a n á к Péter: Ha ugyanolyan rövidséggel fejtem ki a lényeget, mint Szabad elvtársnál, ez egyik esetben sem jelenti azt, hogy nem lehetne nagyon hosszasan ecsetelni az elvtársak érdemeit. Varga elvtársról is szeretnék annyit mondani, hogy elsősorban tudományos munkásságát tekintve igen komoly eredményeket ért el és ő is ennek a fiatalt örténész generációnak m kiemelkedő tagja. Itt csak a jelentésben is felsorolt két nagyobb munkára szeretném felhivni a figyelmet. Az egyik a parasztság 18. századbeli történetéről szól, шйжгйххк a másik a gerillaharcokról, amely nemcsak tudományos elmélyültségénél és alaposságánál fogva, de megírásának módjánál fogva is újszerű, uj hangot jelent. Varga János néhány esztendő alatt a 48-as forradalom és szabadság- harc kutatásának élvonalába emelkedett és mint a most folyó vita bebizonyította, nemcsak utólérte, hanem tudományos szempontból túl is haladta ennek a kérdésnek régebbi kutatóit. Oktatói szempontból ugyancsak hasonló jó véleménynyel lehetünk róla, mint Szabad elvtársról. Nagyon nagy gonddal, alapossággal foglalkozik a hallgatókkal, a hallgatók őt is nagyon szeretik és indokoltnak tartom azt is kiemelni, hogy Varga elvtárs nem liberálisan, hanem szigorúan birálja el a hallgatókat. Ki kell emelni, hogy Varga elvtárs az utóbbi két- három évben teljesen határozott politikai állásfoglalást ért el, amely nézetem szerint helytálló volt, egy helyes kommunista, emberséges álláspontot foglalt el és ezért ki is állott minden esetben. Sarak A legmelegebben javasolom. /Felkiáltások: Egyetértünkí/ Oroszlán Zoltán elnök: Az előbb Zádor Anna elvtársnő bizonyos mértékig, ha burkoltan is, kifejezést adott annak, hogy nekünk művészettörténészeknek és régészeknek vannak bizonyos problémáink. A mi szempontjainkat elhanyagolták. Valljuk be, volt idő, amikor nem tartották helyesnek, amit csináltunk, később ez megváltozott, ebben Tóth Zoltán mellett nagy része van Székely Györgynek és most Varga Jánosnak is. Felhívom itt a figyelmet dékánhelyettesi működésére. Amikor egy egészen fiatal embert ilyen fontos pozioióba tesznek, ahol nem is annyira a szabályok ismerete, hanem az emberi megértés, a dolgok összefüggésének rögtöni felfogása játszik elsősorban szerepet a szétágazó tanulmányi, oktatói, tudományos stb. érdekek között, akkor az, hogy valaki ilyen precizitással, a dolgok jó átlátásával tudjon helyátállani, ez zum nyilvánvalóan nem közönséges képességekre vall. Ezt