Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1956-07-14 kari tanácsülés - 1./ Prémiumok kiosztása - 2./ A Rákosi ösztöndíjakra vonatkozó pályázatok elbírálása - 3./ A különböző tanszékeken meghirdetett pályázatokkal kapcsolatos beérkezett pályázatok elbírálása

- letans zékefckel szemben és az a rendkívül nagy elismerési vágy a nagy szakokkal szemben, ami úgyis mindig feszültséget okoz, ne legyen ez egy állandó magatartás.

I n c z e Miklós: Szeretném, erre a magam véleményét megmondani, természetesen nem mint ennek a szakbizottságnak az elnöke, mert nem is a szakbizottsággal szorosan kapcsolatos kérdés кйхз£, de nagyon fontos kérdés, amit Zádor elvtársnő felvetett. Kétfelé választanám a dolgot. Egyrészt a magam véleményét leszegezem abban a tekintetben, hogy természetesen bizonyos fontossági sorrend felállítható olyan szempontból, hogy például a saját tanszékemről beszéljek, hogy 1640-től napjainkig oktatunk két és fél évfolyamon, három levelező évfolyamon stb. Zádor elvtársnő felszólalásának lényegével azonban egyetértek. Tudtommal a pártvezetésig, Barek elvtárs ás Tóth Ede elvtárs is egyetért azzal, hogy nem egészen helyes dolog, hogy bizonyos tanszékek munkatársai, oktatói körében az ilyen Ä adjunktusi vagy más lehetőségek jóformán fel sem merülnek. A középkori magyar történeti tanszéken is felmerülhetnek ilyen

problémák, ott is lehetnek olyan tanársegédek, akiknél felmerül az adjunktusi kinevezés kérdése, de fennáll az a probléma, amelyet Zádor Anna elvtársnő előadott, az egész karon. Nem .baj az, ha a tanszékvezetők ilyen tekintetben aktivak. Ez nem csak Kanozsay Margit esete, középkori történeti tanszéken is lehet példát mutatni az ilyen fel sem merülésre. Itt a baj az, hogy a pályázatok nem a kari vezetésen és a kari tanácsülésen keresztül jönnek létre.

Erre a kérdésre céloz Zádor elvtársnő és ez már az előző kari tanácsülésen a magasabb szintű pályázatoknál is felmerült, hogy a jövőben a pályázatok kiírása demokratikusab- ban, a tanácsülésen keresztül történjék a pártvezetőséggel karöltve és akkor én sem kényszerülök olyan felszólalásokra, mint az előző, hogy eleve tudjuk azt, hogy egy állásra ki fog pályázni.

H a n á. к Péter: Elvileg egyetértek Zádor elvtársnővel és Incze elvtárs legutóbb megfogalmazott mondatával. Ameny- nyire üdvözölnünk kell azt, hogy a mi tanszékünk két docensi állást kap, emlékeztetek arra, hogy a múlt kari ülésen éppen ennek adtunk nyomatékosan hangot és ezt most már miniszteriális szinten többé-kevésbé érvényesíteni tudjuk, de nem helyes, hogy az adjunktusi és a tanársegédi állásoknál ezt nem sikerült teljesen megvalósítani. Valóban nem az történik, hogy a tanszékvezető látja az oktatók működését az évek során és azután javaslatot tesz a dékán felé, a dékán megvitatja a pártfórumokkal, a személyzeti osztállyal, a szak- szervezettel ás azután idehozza a kari tanácsülés elé, pedig ez lenne a dolgok szerves menete, igy kellene kiírni a pályázatokat. így azonban a tanszékvezető utóljára értesül arról, hogy milyen kinevezések lesznek, amikor már az egész kérdést letárgyalták és akkor hozzájárul vagy nem, nem is nagyon lényeges, hogy hozzájárul-e a dolog érdemét tekintve, ügy .gondolom, hogy még nem is egészen a kari vezetés kezdeményezéséből indulnak ki ezek a dolgok. Valóban meg kell valósítani azt, amit Incze elvtárs mondott, hogy legyen az előléptetésnek egy szerves kari folyamata, amely kiindul s