Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1956-04-29 kari tanácsülés - 1./ Feladataink a XX. kongresszus tükrében - 2./ A kabinettagság és a hallgatók tudományos munkájának kérdései - 3./ Hegedűs Viktor II. éves aspiráns beszámolója munkájáról

4- ­nem kell részletesen elmondani, mert teljes egyetértés van köztünk ebben a tekintetben és reméljük, hogy a minisztérium­ban is meg fogják érteni, hogy milyen sok felesleges munkát, bosszankodást, sok-sok üresen eltöltött órát jelent. Kértük is megváltoztatását, de még nem sikerült elérnünk. A tan­székeknek a tátellapok összeállítását legkésőbb május 15-ig el kell végezniük. Nagyon kérem a tanszékeket, hogy amikor a XX. Kongresz- szus szellemében beszélik meg értekezletükön teendőiket, ar­ról érdemi jegyzőkönyvet küld®jenek a kari^vezetésnek. Nem adhatok most mindentudó útmutatásokat és csodatevő szempontokat, amelyek egy érintésre megváltoztatják hibáin­kat. Nem, más módon kell hibáinkat feltárni, erre az önbi- rálat módszere kinálkozik, az az önbirálat, amellyel eddig sokszor formálisan éltünk, úgy véltük, egy elegánsan oda­vetett fáimon®tál eleget tettünk ebbeli kötelességünknek és azután mentünk tovább, mintha mi sem történt volna. Az önbirálatot ne tévesszük sössze azonban az önostorozással, itt arról a felelősségérzetről van szó, amely él bennünk az oktatási munka tekintetében. Most nincsenek olyan csoda­tevő szempontok, amelyek nem javították a munkát, de a je­lentéstételek, beszámolók révén kényelmessé tették életün­ket, mert nem kellett gondolkozni, valaki már úgyis mindent kigondolt helyettünk ésxmsst azok vagy illenesk a saját ügyeinkre, vagy nem illenek, de gondolkozni semmiképp sem kellett. Itt a tanszékvezetők ás az oktatók lelkiismere­tére, becsületes önkritikájukra, appellálok és arra a lelke­sedésre, amelyet széles körben lehetett tapasztalni okta­tóink körében a kongresszussal kapcsolatban, s ez uj lehe­tőségeket nyitott meg előttünk. Nem olyan értelemben-ogy most pontokba foglaljuk azt, hogy milyen változást okozott a mi életünkben, hanem úgy, hogy valóban átjárja minden csontunkat éfe most, amikor a tavasz is kissé ránk- mosoiygott, ez a tavasz az élet keretei közé is valahogy bevonul, életünket szebbé, értékesebbé fogja tenni. Mindez persze csak akkor történhet meg, ha valóban él bennünk a lelkiismeret és valóban becsületesen, felelősségünk tu­datában, szívós kitartással és elszántsággal fogunk hozzá a munkához. Egy-két fontos feladatra hivom fel a figyelmet. A minisz­tertanács tavaly szeptemberben egy rendelkezést, amely le­hetővé teszi a hallgatók szakosítását, ebben a kérdésben azonban elvi problémák, bizonytalanságok és nehézségek merültek fel. Tannak olyan pontjai a rendelkezésnek, ame­lyeknek végrehajthatóságát nem látjuk. A minisztériumtól kaptunk olyan biztatást, hogy ennek a rendeletnek precizi- rozása meg fog történni. Felkérem elsősorban a tanszékve­zetőket, hogy a szakosítás végrehajtásánál, amely pályá­zat utján fog megtörténni, legjobb tudásukkal és lelkiis­meretük szerint támogassák ezt -az ügyet, mert jövőnket úgy építjük helyesen, ha a legértékesebb és komplex módon legalkalmasabb embereink jelentik majd a tudományosvután­pótlást, ők léonek nyomdokunkba. Azt szeretnénk, hogy ná­lunk kiválóbb emberek legyenek.

Next

/
Thumbnails
Contents