Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1956-04-29 kari tanácsülés - 1./ Feladataink a XX. kongresszus tükrében - 2./ A kabinettagság és a hallgatók tudományos munkájának kérdései - 3./ Hegedűs Viktor II. éves aspiráns beszámolója munkájáról

ni- 2 Úgy hiszem,"munkamódszerünkben tanulnunk kell ezekből a tapasztalatokból éppen a kongresszus szellemében és nem a kongresszusról kell sole értekezletet és megbeszélést tartanunk, hanem a kongresszus által kitűzött feladatok megoldását kell állandóan szem előtt tartani, ezt a szellemet kell folyton megvalósítanunk.

A kongresszus a marxizmus-leninizmust nemcsak a tudományban, de az egész felsőoktatásban bizonyos mértékig felszabadította azoktól a nyűgöktől, amelyek az idők folyamán rákerültek, bizonyos mértékig szabadságharc történt. Most kezdjük csak egész szélességében érezni azt, hogy ahol a személyi kultusz következtében a dogmát izmus, formalizmus, sematizmus és egy egész sereg ehhez hasonló "izmus" felütötte a fejét, ott tulajdonképpen semmi egyéb nem történt, mint hogy a szabadságot gúzsba kötötték, ahol pedig nincs szabadság vagy háttérbe szorul, csökken, ott ennek az ellentéte l'ép előtérbe és az ezzel járó erkölcsi torzulások, mint a szolgalelküség, a hajbókolás, talpnyalás, személyválogatás, az á3kálódás, a klikkszellem, a fúrások, a karrierizmus stb. Most nem feladatom arról beszélni, hogy ezek milyen mértékben érvényesültek az élet különböző területein, mindenesetre nálunk is voltak olyan jelenségek, amelyek az eltorzulások rovatába tartoznak és valósággal felfrissítő tavaszi szálként érzi az embert annak a tudata, hogy a kötöttségek, a dogmátizmus, a merevség, a betürágás, néha még aocksiürágá egészen a talmudizmusig menő eljárások helyében a marxizmus-leninizmus sajátos, belső igazi lényege fog érvényesülni szabadon, tisztán és ha tékonyan. Ha ez a nagyjelentőségű vivmány, ami egészen korszakalkotó még a mi egyéni és közösségi életünkben is itt az egyetemen, nem tudja áthatni az embereket, nem rendelkezik olyan erővel, hogy az emberekbe lelkesedést öntsön, bennük minőségi változást hozzon létre, hogy feladataikkal az eddiginél nagyobb lelkiismeretességgel nézzenek szembe, ne végezzék nagyobb lelkesedéssel oktató, nevelő és nem utolsó sorban tudományos munkájukat, akkor valóban semmivel sem lehet ilyen eredményeket elérni.

Hosszú esztendők munkája lesz majd, hogy a kongresszus szellemét megvalósítsuk oktató-nevelő munkánkban, tartózkodni kell attól a formalista megoldástól, kirakatpolitikától, hogy megállapítsuk: megvitattuk, jelentést tettünk róla, tehát elintéztük. Az ilyen hibáktól tartózkodni kívánván arra korlátozom most magamat, hogy egyrészt örömömet fejezem ki azzal kapcsolatban, hogy a kongresszus következtében mintegy az élet'rehabilitálása történt meg a szólamszerüség- gel, a valóság rehabilitálása a látszattal szemben, hx hogy a. szavak helyett igazi táplálékot kapunk és tiszta valóságában tud most már megjelenni előttünk a tudományban, oktatásban, nevelésben egyaránt a marxizmus-leninizmus igazi belső lényege. Ez olyan jelentős dolog, hogy valóban csak lelkesedéssel tölthet el bennünket, de meg kell találnunk annak a módját, hogy az uj lehetőségekkel, a szabadabb mozgással, a saját lábon való járás lehetőségével élni is tudjunk, hogy kiküszöböljük további életünkből a szólamokat, a kiagyalfT