Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1956-04-29 kari tanácsülés - 1./ Feladataink a XX. kongresszus tükrében - 2./ A kabinettagság és a hallgatók tudományos munkájának kérdései - 3./ Hegedűs Viktor II. éves aspiráns beszámolója munkájáról

I. T ó t h Zoltán dékán elnök: Kari tanácsülésünket megnyitom.

Három nont szerepel a napirenden:

1. Feladataink а XX. kongresszus tükrében.

2. A kabinettagság és a hallgatók tudományos munkájának kérdései.

3. Hegedűs Viktor II. éves aspiráns beszámolója munkájáról.

Rátérve az első pontra mindenekelőtt azt szeretném hangsúlyozni, hogy amikor feladatainkról beszélünk а XX. kongresz- szus tükrében, akkor nem az a szándékunk, hogy egy ünnepélyesen kitűzött napirendi pont keretén belül egyszer és mindenkorra elintézzük а XX. kongresszus tanulságait, az ebből reánk háruló feladatokat. Épp ellenkezőleg. Úgy gondolom, az a helyes célkitűzés, ha most nem magáról а XX. kongresszusról beszélünk, hanem arról, milyen útmutatást, segítséget ad munkánkban, a múlt megvilágításában. Azt vélem helyesnek, hogy ne tartsunk sorozatos hosszadalmas ankéteket azokon kivtil, amelyek már lezajlottak, hanem a kongresszus sorsdöntő, egészen óriási jelentőségű eseményét próbáljuk bevinni munkánk egészébe .

Nem akarok sok szót vesztegetni arra, hogy a kongresszus milyen korábbi hibákat fedett fel felsőoktatásunkban, kari munkánkban, a tanszékek ára az egyes egyének működésében. Minden tanszéki kollektívának, minden oktatónak kötelessége, hogy a maga munkájában az eddigi hiányosságokat felfedje és a helyes irányt magának kijelölje. Nem akarok arról sokat beszélni, hogy felsőoktatásunk bizonyos formalista hibáját most látjuk csak világosan, azt, hogy voltak momentumot, amelyek nem minden esetben származtak helyes elvekből, vagy ha helyes elvekből eredtek, akkor a helytelen áttétel következtében a végső célt elhomályosították. Gondolok a gazdasági szükségszerűségre, annak elvi megfogalmazására, amelynek végrehajtása messze elkanyarodott a felsőoktatás igazi céljától és mégis valami elvi külsőt öltött magára. Hogy egyebet ne mondjak, itt volt a létszámcsökkentés szükségessége, a racionalizálás azonban kihatott a normák megállapitására. Végül a norma nem segítette elő az oktatás ügyét, hanem hatalmas pánikot keltett. Ha végrehajtották volna úgy, ahogy annakidején meghatározták, egészen végzetesen belehasitott volna az oktatás húsába és csontjába.

Csak örvendeni tudunk, hogy azután már nem ragaszkodtak mechanikusan ehhez a megoldáshoz. így hát mi sem beszéljünk róla, mint olyasmiről, aminek elmúlása felett csak örömünket tudjuk kifejezni. De ki kelle jelenteni azt is, hogy az augusztusi határozatok véghezvitele minden dicsérendő célkitűzés mellett valóban a tulszervezésnek olyan formáit mutatta, amelyek az egésznek az értékét tulajdonképpen mélységesen rendűkéiták és az oktatóknak egyébként jó hangulatát, jó kedvét csak formálisan ösztönözték, a valóságban unta mindenki azt, hogy ugyanarról a dologról már negyedszer-ötödször kell beszélni és ez egyáltalán nem vitte előre az ügyet magát. Most már megállapíthatjuk, hogy az augusztusi határozatok nyomán meghozott tanszéki határozatoknak igen tekintélyes része, ha nem is egésze, benne volt az azt megelőző határokzatokban, nagy különbséget nem jelentettek, viszont a tulbeszélés, a tulszervezés a szokott módon csökkentette a dolgok friss élményszerűségét.