Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1955-11-18 NYIK és TÖK együttes kari tanácsülés - 1./ „A tanár egyéniségének szerepe a nevelésben”
élmény volt, ekkor hosszabb vagy rövidebb idő után észreveszi, hogy az illető ezt a könyvet elolv asta. Ha az ember egy érdekes ki Iliit iáról beszól néhány hallgatóval és elmoncija az élményeit, akkör azt tapasztalja, hogy a hallgatok - nem is kevesen - megnézik azt a ki ilütáei* Keresni kell tehát az alkalmat, hogy a himataloe form kon kivül egyszerű emberi érintkezés forrná,] íban próbáljuk irányítani a hallgatók érdeklődését, r .terelni figyelműiét egyes kér* elésekre. Az oktatói és növelői egyéniség hatása akkor v ük a legerősebbé, hogy kollektíva áll mögött, -ezre kell ven- niök a hallgatóknak, hogy egy-egy oktató véleménye mögött egy kollektiv tanszéki vélemény 11* Nem szabad, hogy egy tanszéken belül olyasfajta műnkaptagosstást lássanak a hallgatok, hogy a tanszéktől egy ember feladata, hogy foglalkozzék velük, érdeklődjék problem ik ir ánt, a többiek ezt nem teszik, hanem valahol zárt ajtók mögött megtárgyaljak a problémákat, majd a vélemény az illető emberen keresztül visszajut a hallgatóSághoz. Azt kell látniok, hogy a tanszék oktatói közül mindenkiben megvan ez az érdekűdé« kérdéseik iránt, hogy a tanszék mint testület érzi magiénak4 a hallgatóság problémáit, e ezen túlmenően az tanári egész egyetem xtexri kara törődik velük, érdeklik a tanári kart az Ő életüket, nehézségeik, kérdéseik. £zt azért kall hangsúlyozni, mert igy nem csupán «gyes emberek különleges adottságainak megnyi Ív ónul űs áró 1 van szó, hanem a hallgatók érzik azt, hogy a mi társ ad lmunkban az egyetem, az egyebemen keresztül egész népi demokratikus államunk és az egész párt érdeklődik ügyeik és problémáik iránt.