Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1955-11-18 NYIK és TÖK együttes kari tanácsülés - 1./ „A tanár egyéniségének szerepe a nevelésben”
ygy zeti hallgatóságát, néha csak egy esztendeig, sőt vannak olyan professzoraink, akik e у fél esztendeig. Tekintélyük < < pedig, azt kell mondanom, hogy relativ, fokozati fölényben vannak tanítványaik felett, sőt azt kell mondanom, hogy az egyetemi nevelés Gólja éppen az, hogy ezt a fokozati különbséget minél inkább csökkentse; az egyetemi nevelőnek kifejezett célja, hogy tudásban, módszertani jártasságban, az кÍtélet biztonságáéban, tudományos erkölcsben, társadalmi erkölcsben az a tanítvány mindig közelebb és közelebb kerüljön hozzá, egészen a munkatársi viszony úgyszólván teljes egyenértékűségéig, Tehát a tekintélynek az az elve, ami a középiskolai oktatásnak egyik generális szükséglete, az az egyetemi oktatásban olyan értelemben nem szerepel, mint a középiskolában, legalábbis nem abszolút és nem magától értetődő ez a fölény. A nevelői személyiség szükségességét nem kell bizonygatnunk. iersze kellene bizonygatni, ha kitérhetnénk referátumunkban arra az általános, az egyetemi tanárok között még mindig igen sokhelyütt ás sokszor divó pedagógia-elle- nességre, amely ízt mondja, ho у az egyetemi tanár nem dedós néni, nem középiskolai tanár, nem szükséges nevelni, » bennünket sem nevelt senki. Ha azonban megvakarjuk ennek a vélekedésnek a hátttíerét, akkor kiderül, hogy mégis egy-egy nagy nevelő egyéniség áll az illető háta mögött, csak éopen nem gondolják végig a dolgot. Wem kell bizonygatnunk, hogy milyen roppant nevelő ereje volt a nak a stilisztikai morálnak, igényességnek, amellyel gyulai Pál hallgatta tanítványainak szakdolgozatát. Valahányszor egy túlzás, henye jelző, lazán megfogalmazott mondat hangzott el, abban a percben közbelépett. Látszólag Gyulai Pál csak bogarászott
