Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1955-02-19 kari tanácsülés - 1./ A félévi vizsgák értékelése és a második félév feladatai
sét az egyetemen, mint ha három évre bevonulnának* Közli, hogy a prémiumok kiosztása /kb. 25'ezer forint/ a közeljövőben meg fog történni. A jövőben évente kétszer lesz prémiumosztás. A tanszékvezetők figyelmét felhívja arra, hogy a prémium igazi prémium-jellegét meg kell őrizni. A kulturmunkában az egyetemi központi együttesek létrehozásának előkészítése folyamatban van. Pénzügyi okokból nemxsti volt lehetséges külön kari együttesek alakítása. Megkéri a tanszékek képviselőit, hogy az eddiginél nagyobb gondot fordítsanak arra, hogy a hospitálásokon ís mintátanitásokon a tanszékek feltétlenül képviseltessék magukat, és ezt nagyon fontos feladatuknak tekintsék. Közli, hogy a jövő évben a kirándulási összegek helyett u.n. terep- gyakorlati kiszállások lesznek,, kissé leszorított keretben. Kéri az illetékes tanszékeket, hogy ezirányu szükségleteiket a legminimálisabb an - a szükséglet és a lehetőség között - közöljek, hogy reális megállapodásra lehessen jutni. Minthogy a határidők lejártak, kéri azokat a tanszékeket,^amelyek még nem tették meg, hogy adják be jelentésüket szemléltető anyag- állományukról és'tegyenek jelentesti а ТВ vezetőjének fiatal oktatóik tudományos munkájáról. Bejelenti,, hogy a kari Évkönyv kérdésében a kar próbálkozása most már az Akadémia felé irányul. A kar sédekében a rektor is irt az Akadémiának és remélni lehet, hogy az . vkönyv meg fog születni, Lint anomáliát megemlíti, hogy a vendéghallgatókat sokan levizsgáztatták, ha nem is szabályos formában, de^a hallgatók által készített kézírásos indexlapokon. Sajnos, az oktatók^többsége egyes helyeken bejegyezte ezeket a vizsgákat, nem gondolván meg, hogy'ebből bizonyos elvi kérdéseket lehet csinálni, amivel zavart okoznak. Erre majd tanszékenkint és oktatónkint külön kiteli térni.