Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1955-02-19 kari tanácsülés - 1./ A félévi vizsgák értékelése és a második félév feladatai

/László/ li /Az 1955*február 19-i • tanácsülés jegyzőköny­vének harmadik része./ I.Toth Zoltán dékán ezután a következő határozati javaslatokat terjeszti elő': "1. Javaslom, hogy a karközi és tanszékközi munka megjavitása ёз megszervezése érdekében az egyes évfolyamokra vonatkozó tan­székek vezetői, illetve képviselői havonta egy megbeszélést tart­sanak, amikor közös ügyeiket megtárgyalják, az egységes szempon­tokat és eljárásokat kidolgozzák és a megfelelő értesüléseket is szerzik közös hallgatóikról.” Evvel kapcsolatban megjegyzi, hogy a kar kéri majd a testvérkar­tól, hogy ehhez szintén járuljon hozzá, mert ha ez hivatalos kö­telesség lesz, akkor mégis szármázik belőle jó, s a selejtezést csak igy lehet megoldani: az illető hallgatókkal foglalkozó okta­tók igy közös plattformra tudnak jutni. Véleménye szerint nem jelent túl nagy megterhelést a tanszékeknek, ha havonta vagy hat- hetenkint egyszer ülnek össze. Lederer Emma és Incze Miklós ezt a megterhelést soknak tartja,mire I.Toth Zoltán dékán megjegyzi, hogy nem feltétlenül a tanszékve­zetőnek kell eVfrel : foglalkoznia, hanem a tanszék az evvel való foglalkozásra az illető évfolyam részére valakit majd kijelöl. A tanácsülés az 1./ határozati javaslatot avval a módosítással fo­gadja el, hogy fálévenkint háromszor kell ilyemjsgx megbeszélést tartani. I.Toth Zoltán dékán ezután előterjeszti a következő határozati j avaslatot": ”2./ A liberalizmus kiküszöbölése érdekében az illetékes szakokkal a mostani megbeszélés tenorjában megbeszélést folytatunk, de ugyanakkor felkérjük a születendő évfolyamközi 'és karközi tanszé­ki értekezleteket is, hogy ők maguk is saját hatáskörükben és sa­ját vonatkozásaikban feltétlendl foglalkozzanak ezzel a kérdéssel.1' A tanácsülés a 2./ határozati javaslatot elfogadja. ,r3./ A' szakérettségisekkel való intenzivebb foglalkozást szintén ezek az értekezletek is - nemcsak a tanszéki értekezletek - tűzzék ki és beszéljék meg a teendőket,^ különös tekintettel a konzultá­ciókra és azokra a tapintatos módszerekre, amelyekkel el lehet ér­ni, hogy a húzódozó gyengébb hallgatók vegyék igénybe a konzultá­ciókat.” Evvel kapcsolatban megjegyzi, hogy a szakérettségisek kérdéseivel egyik közeli kari tanácsülés fog érdemlegesen foglalkozni a neve­lés kérdései kapcsán. A tanácsülés a harmadik határozati javaslatot elfogadja. "4./ A fegyelem megszilárditása érdekében a tanszékek következő tanszéki értekezletükön érdemlegesen foglalkozzanak feladataikkal, pl. az óralátogatások és a vizsgafegyelem, általában & fegyelem kérdéseivel.” Ehhez kapcsolódva megjegyzi, hogy a fegyelmezés kérdésé elsősorban

Next

/
Thumbnails
Contents