Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1954-11-27 kibővített kari tanácsülés - 1./ Hallgatók és volt hallgatók pályadíjainak, valamint az oktatók prémiumának átadása - 2./ Oktatási és nevelési kérdések a karon
№ 5 lást foglalni. Sinkovics elvtárs arról beszélt, helyesli, hogy a diákszállóban különböző' évfolyamú hallgatók vannak együtt. Azt hiszem, hogy ez nem egészen helyes. A különböző évfolyamhoz tartozóknak különböző időpontokban van szabad idejük és más kérdések érdeklik őket. Nekik maguknak az a kivánságuk, hogy az egy szakhoz tartozó azonos évfolyamú hallgatók legyenek együtt, mert úgy jobban tudják a saját ügyeiket egymás közt intézni. Nagyon helyes az, amit Sinkovics elvtárs a szemináriumokon való keverésre mondott, de nem hinném, hogy a diákszállóban a szobákban AjJiu^byíob lenne a keverés. Azt hiszem, nincs szükség külön szürővizsgákra, A tanszékek az év végén egymás közt megbeszélhetnék, hogy kik azok a hallgatók, akiknek jobb lenne az egyetemet elhagyni. Helytelen politikánk következménye volt a lemorzsolódás elleni küzdelem, amely ellen évek óta harcoltam eredménytelenül. Az első évben el lehet dönteni szürővizsga nélkül a dolgot. Az intézeti esteket úgy képzeljük, hogy például meghivnók Gere- vich Lászlót, számoljon be a Budapest-munkaközösség munkájáról, vagy Wellmann Imre számoljon be Tessedik Sámuelről. Ezek olyan kérdések, amelyek nem kerülhetnek megfelelő tárgyalásra az előadások során. H a n á к Péter: Lederer elvtársnő nagyon jól fejezte ki a hall, gatók nevelésével kapcsolatos problémákat. Szeretném, ha mindaz, amit elmondott, pontosabban megfogalmazva irányadóvá válnék karunk nevelő munkájában, csatlakozva Sinkovics elvtárs referátumának hasonló kérdéseihez. Lederer * elvtársnő hangsúlyozta, hogy nincs ellentét az ő és Barek elvtárs felfogása közt, de a gyakorlati megoldás tekintetében mégis ellentét mutatkozik a Jixicack: hallgatók kiskorusitása, illetőleg önálló aktiv embereKxé való nevelésük kérdésében, Én itо inkább Barek elvtárs álláspontját tenném magamévá és neki adok igazat. Nem uxszeiu, nogy bárka is arra gondolt, volna, xiogy a legcsekélyebb engedményt is tegyünk azon állapotok irányában, amelyek az 1945-48-as években uralkodtak, amikor dúlt az avangardizmus, a MADISz központnak, a MEFESz központnak és hasonló szerveknek túlnyomó befolyásuk volt a karon. Ez ma már történelmileg is túlhaladott álláspont. Abban az időben a régi és az uj nagyon erősen keveredett és harcban állt a karon. Ma ez a kérdés máskép áll, joggal beszélhetünk karunk teljes eszmei, politikai, kulturális egységéről, és igy ez a kérdés ma már fel sem merülhet. Helyes volt az utóbbi két-három evben az a kemény és szívós harc, amely az avangardizmus t visszaszorította és a kari ve$ test megszilárdította. Ez történelmileg szükséges volt. Volt azonban ennek hátrányos oldala is. Egyben visszaszorítottuk a hallgatóság tevékenységében ez t is, ami nem volt avangardizmus, hanem a kar életében való" részvétel, további sorsuk iránti felelősség és aggódás, mert hol helyesen, hol helytelenül ebben avangardizmust láttunk. Ma már azonban érzem olyan szilárdnak a kari vezetést és a tanszemélyzet túlnyomó részének tekintéllyét, hogy ettől félni nem kell. Nem félnék tehát bizonyos enged menyeket tenni, de ez még nem is jó szó, nagyobb teret engedni a mostaninál a hallgatóknak saját tanulmányi kérdéseikhez való hozzászólásba, saját sorsuk aktiv intézésében. Ennek egyik formája az is lehet, hogy elhívjuk tanszéki értekezletre az őket érintő kérdésekhez, meghallgatjuk véleményüket, még szerencsésebb esetben mi megyünk el DlSz-értekez- letre, mégpedig minden egyesre és elmondjuk a tanszék álláspontját, de a másik sem kizárható forma és akkor a szilárd és egységes vezetés ki tudja válogatni, hogy mi a helyes abból, amit felvetnek. Támogatni kell például a színjátszó csoport vagy a diákkör önálló és helyes kezdeményezését, ugyanakkor meg kell magyarázni, hogy miért helytelen sok javaslatuk, a tanszékek egyáltalán nem kötelesek elfogadnia hallgatók mindenféle javaslatát. Azt hiszem, Banner elvtárs jogosan aggódik, hogy
