Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1954-11-03 kari tanácsülés - Napirend előtt: A kar két 25 éves szolgálati idejét betöltött dolgozójának megjutalmazása - 1./ Az oktatás és nevelés kérdései a karon - 2./ A felszabadulás 10. évfordulójának megünneplésére vonatkozó program megbeszélése

/Szünet után/

I. T ó t h Zoltán dékán: T. Tanácsülés! Most megnyitjuk a vitát a referátum felett. Kérem az elvtársakat, hogy a referátum gazdag anyagából szíveskedjenek lehetőleg a lényegre és a legfontosabb problémákra koncentrálni hozzászólásaikat, hogy normális időben Is megfelelő eredménnyel tudjuk bezárni az ülést. Átadom a szót az elvtársaknak.

Az esetleges félreértések elkerülése végett még egyszer hangsúlyozom, hogy nemcsak a tanács rendes tagjai, hanem a meghívottak is hozzászólhatnak.

U r b á n Aladár tanársegéd: A dékán elvtárs felszólítása bátorít fel arra, hogy megindítsam a hozzászólások sorát. Kékes elvtárs már mondotta, a hallgatók soraiban felvetődött, hogy egyesek általános iskolákban szeretnének hospitálni. Ez csökkentené a problémákat az elhelyezés tekintetében. Egyébként is a volt hallgatók azt panaszolják, hogy az egyetem nem készít fel eléggé a középiskolai oktatásra a technika^ a rutin, a szövegek, képek, szemléltető anyagok kezelése stb. tekintetében. Emellett az iskolai munka stílusa is teljesen idegen számukra, s ez fokozottan áll azokra, akik általános iskolába kerülnek. Ezért indokolt, hogy a negyedévesek, de már a haümadévesek is menjenek hospitálni általános iskolákba. Az egyetemen belüli módszertani oktatást nem érzik a maguk ügyinek, elengedik az anyagot a fülük mellett, valószinüleg nincs tehát igazuk, amikor azt mondják, hogy az egyetem nem adott nekik megfelelő segítséget. A módszertani oktatásnak tehát olyannak kell lennie, hogy felkeltse a hallgatók érdeklődését. Ezzel függ össze az is, hogy a pedagógiai és a módszertani órákon ha nem is kártyáznak vagy sakkoznak nyíltan, de leveleznek vagy csendesen semmit sem csinálnak.

1 Megemlitem a Jefimov-féle módszertani segédkönyvet. Tavaly érdeklődtem utána a hallgatóknál, senki sem ismerte, nem tudták, hogy van ilyen, pedig hallatlanul megkönnyíti a munkát a hospitálás és a tanítás idején. De más könyvek is vannak, amelyeknek képeit, szövegeit fel lehet használni. Meg kell találni & módját annak, hogy a hallgatókkal megismertessük ezeket a könyveket, hogy ne csak néha egészen leereszkedő, vállveregető modorban közöljék velük később az idősebb kollégák.

A fiataloknak ugyanis az a tapasztalatuk, hogy ellenségesen, görbe szemmel fogadják őket az iskolában és maguknak kell kitaposni ok az utat.

A fegyelemről tegnap már elég sok szó esett a taggyűlésen. Két összetevője van ennek: egyrészt az órák jellegéből következik, másrészt mélyebb okai vannak. Bármennyire elvként szegezzük le, hogy az előadások nem a jegyzetet, vagy az egyéb kiadott anyagot kövessék, hallgatóim még mindig azt emlegetik a harmadéven, hogy nem elég színes az anyag, a mit hallanak, az sokszor sematikus, túlteng benne a gazdaságtörténet, ennek következtében nem tudja felkelteni érdeklődésüket, nem köti le eléggé a figyelmüket.

A másik kérdés a közömbösség kérdése. Nagyon szomorú jelenség.

Egyre inkább kezdek a harmadéven meggyőződni arról, hogy a hallgatók döntő többségében nincs lelkesedés a szakmája iránt. Nem tudom elhinni, de egyesek azt mondják, hogy ami szakma iránti szeretetet hoztak magukkal, azt is kinevelték belőlük. Azt hiszem, ez túlzás. Mindenesetre a harmad évfolyamon sok az átirányított hallgató, akikben még mindig^ sajog az, hogy orvosok, biológusok vagy mérnökök akartak lenni. Egészén kirívó esetek vannak, hogy amikor valaki művésznek készült,^elküldték műtörténésznek és végül történész lett belőle. A ,jelek szerint valahol hiba van, nem tudtuk ezekkel az emberekkel a történelmet sem megszerettetni, hát még mennyire nem érdeklődnek a módszertani óra iránt, amelyet úgyis csak mellékesnek, ráadásnak tekintenek. Regen az irodalomtanár es a történelemtanár volt az iskola kulturális vezetője.