Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1954-07-30 kari tanácsülés - 1./ Áttekintés és mérleg az elmúlt évi munkáról - 2./ Következő évi munkaterv megbeszélése

lett volna az illető felkészültsége és a jövendő tanárnemzedék színvonalának emelése érdekében. Inkább adminisztratív segítséget kerestem volna ilyen kérdéseknél, az első év utáni szűrésnél kellett volna bátran szembenézni a kérdéssel. Vannak olyan terek karunkon, ahol a buktatás vagy nem ismeretes, vagy rendkívüli ritkaság. líem gondolok itt a muzeológus hallgatókra, ott el lehet érni, hogy a buktatás szükségessége eltűnjék. Az államvizsgán azután kicsúcsosodva kaptuk ezeket a kérdéseket. Gyakorlatilag már az elégséges is elégtelent jelent a jövendő oktatók számára, keményítsük meg magunkat.

Az államvizsgák eredménye a nappali tagozaton 3*79 volt, az esti tagozaton 3*82. Meglepő volt, hogy az esti hallgatók mennyire tájékozódva voltak még a didaktikai kérdésekben is, pedig nem vettek részt hospitáláson. Az államvizsgákon döbbentem rá arra, milyen óriási fontosságuk van a tanárképzésben a pedagógiádnak és a didaktikának. Karunkon elég általános a pedagógia lebecsülése. Ennek lehetnek reális okai, de végőő fokon én vagyok az oka. A magam részéről úgy látom, hogy nagyobb súlyt kell erre helyezni, mint a múltban, még akkor is, ha mondjuk, a pedagógiai tanszék nem áll még feladatainak magaslatán, mint kellene, de ezen a téren mi is sokat segithetünk. Tudjuk, hogy milyen nehézségek vannak, tudjuk, hogy a tankönyvek nincsenek a hazai viszonyokhoz igazit- va, a szovjet viszonyok kicsit mechanikusan vannak alkalmazva, panaszkodik a tanszék, panaszkodnak a végzett hallgatók is, nem ismerik eléggé a hazai oktatás realitásait, tehát ezen a jövőben segíteni kell. A didaktika pedig azért döntően fontos, mert amikor a végzett hallgató szeptemberben beállít az iskolába, ezzel debütál, ez az első érintkezése az oktatással, ezen áll vagy bukik munkájának kezdeti sikere vagy sikertelensége. Ezért lettünk volna boldogok, ha az ötödik évben erőteljesen elő lehetett volna készíteni a hallgatókat pedagógiai és didaktikai szempontból*

Átadom a szót az elvtársaknak.

Kató István: Szeretném itt kiemelni, hogy Tóth elvtárs munkássága számomra nagyon sokat adott. Igen meleg emberi törődéssel és barátsággal foglalkozott a kérdésekkel, ez még az emlékezetes 1953. párthatározat előtt is jellemezte a dékán elvtárs munkáját. Nagyon jó érzést keltett ez bennem egyetemi munkámban, s ezt az emberi törődést szeretném megköszönni a dékán elvtársnak, mert ez nagyon megkönnyítette a problémákkal való vívódást. Kétségtelen, hogy a dékán elvtárshoz bármikor be lehetett menni és igen meleg és sok ideig tartó foglalkozásban részesülhettünk a tanszék problémáival kapcsolatban, de sajnos, ilyen megbeszélések nem indultak ki magától a dékán elvtárstól rendszeresen.

Kari tanácsüléseink hangulata jó volt, de talán több bírálatot kellett volna a tanszékek felé mondani. A családias hangulatban ezek a tanácsülések túl hosszúra nyúltak.

A munkás- és szakérettségis hallgatók nagyobb bukási százaléka abból ered, hogy a bölcsészkarra már kiválogatva kerültek a hallgatók,más egyetemeket részesítettek előnyben. Az értelmiségi és alkalmazotti rétegből sokkal több személyből lehetett a legtehetségesebbeket kiválasztani. Az, hogy a munkásszármazásúak közt kevesebb a jeles, ez fejlődésük sok problémájával függ össze.

Kétségtelen, hogy komoly fogyatékosságok vannak az eszmei és politikai nevelés terén. Nagyon komoly figyelmeztető jelenség